Sose voltam Spanyolországban. Hiba. Öreg hiba. Mennék. Most ebben a járványban pláne. Iszonyú kíváncsi vagyok. Jó kimondani ezeket a helyeket Ibiza, Leon, Alhambra, Toledo, Ateca… Meg persze ízlelgetni, mint egy jó rioját, Barcelona, Bilbao, Madrid, Sevilla. Amikor Hemingway-től olvastam az Akiért a harang szólt éreztem, lehet valami abban az országban, amitől egy magamfajta nyírségi gyerek izgága és izgatott lesz. Felbecsülhetetlen mennyiségű és értékű kulturális örökség; El Cid, Cervantes, Calderon, Gaudi, Dali, na meg Santiago Segura, alias Torrente szülőföldje.  

Persze tudom, hogy ami nekem spanyol, az a nagyító alatt többek között kasztíliai, katalán, meg a baszk, akiknek a gyerekkoromban még kézigránát volt a jelük az óvodában. Legutóbb a La Isla Minima (Mocsárvidék) megtekintése közben éreztem, pakolni, indulni kéne Hispániába…

Egy kis történelem...

És ha megyek, akkor már spanyol lelkű autóval szeretnék. A kétezres évek elején a Leon volt a kedvenc formám. Hiába a németes neveltetésem, hiába tudtam, egy Golf alapjaira építették, és inkább germán, mint spanyol termékről van szó, - vagy nevezzük koprodukciónak -, valahogy mindig megdobogtatta a szívem.

Egészen 2015-ig kellett várnom, hogy a szerelem első látásból, másodikra már házasság legyen. És nem bántam meg. Egy cseppet sem! Egy szépen felszerelt, grafitszürke Leon lett a társam. 1.4 TSI sustorgott benne, kiegyensúlyozott járással, jó nyomatékkal, figyelemre méltó gyorsulással. Félreértés ne essék, nem volt rakéta, nyomokban sem volt utcai izomautó, csak egy megbízható, decens társ, amiben volt kraft ha előztem, amire jó volt ránézni, ami igazából nem is gurult, csak csendesen, könnyedén hasította a levegőt. Beleállta a kanyarba, szépen szólt benne a zene, és valami boldog nyugalom szállt meg, ha beleültem.

SUV-os szirénhang...

Semmi különleges, csak jó, meg rendben van, meg minden feszes. Így tudom összefoglalni a házasságunkat, hogy aztán családon belül maradva, négy év után egy Atecával kössem össze az életem. A márkahűség nagy dolog főként, akkor ha pontosan tudja az ember, egy Excellence felszereltségű Ateca árából elég sokféle autót lehet vásárolni. Ha nem újban gondolkodunk, akkor még a prémium szegmens felé is kacsinthatnánk és persze nem is a leharcolt streetfighter Bömösökre és Merdzsókra kell gondolni.

Az Ateca más dimenzió, mint a Leon. Nagyobb és nyugodtabb vérű igásló. Az 1.5 TSI-be pakolt 150 lovat nagy fegyelemre, takarékosságra és éppen emiatt nyugalomra is nevelték a németek. Még akkor is így van, ha egy kis „tekerentyű” segítségével sport-módba állathatjuk járművet. Persze kraft itt is van, nem fárad, nem lankad és ha kell van benne tartalék előzésre, autópályás közlekedésre, de érezhető, hogy nagyon vékonykán csepegtetik neki a naftát annak érdekében, hogy karcsú maradjon a fogyasztás és a rettegett károsanyag-kibocsátás. Az Atec-át ezért könnyű szeretni, kedvelni, mert nem bonyolult együtt élni vele…

Oroszlánbőgés spanyol módra

És akkor egy apró kanyarral itt jutunk el a Leon negyedik verziójához, amit a nyíregyházi Platán Autóház, nevesítve Csősz Viktor jóvoltából kaptam meg egy hétvégére. És azt hittem tudom mit kapok. Azt hittem, hogy a titkos rajongásom majd enyhül egy kicsit, hogy hát ez „csak” egy új ruhát kapott hármas Leon, amit jó ízléssel, dinamikus vonalakkal rajzoltak meg, hogy vonzza a szemet, hogy az érett cseresznye színével, a még megkapóbbra hangolt LED világítással, csíkokkal jobban borzolja a középkategóriában gondolkodók idegeit és dobogtassa a szívüket, mint egy brazil dupla kávé, amit egy riói szamba táncoslány szolgál fel nekünk, ha nem is a nagy víz túlsó partján, hanem "csak" itt a Costa Brava-n.

Én nem tudom, hogy Martorellben hogyan dolgoznak a mérnökök, azt sem tudom, hogy mennyire engedhetik el a fantáziájukat, visszafogják-e őket Wolfsburgból, de most azt érzem, minden összejött nekik…      

A divatos formához jól megnézték a Mazda 3-at, meg az ú Ford Focust, aztán ebből a sokat rágott könnycsepp formából mégis kihoztak valamit, ami nagyon spanyol, nagyon SEAT és nagyon Leon. Szépek az ívek, az élek, gyönyörűek a fények, a króm betétek. Nem kell ragozni, egyszerűen jó ránézni erre a vasra. De ez elegendő ahhoz, hogy elcsábítson bennünket? Számomra biztosan.

Azt hiszem Winklerék írták egyszer, hogy nem vezethet mindenki Skodát, ehhez még annyit fűznék hozzá, hogy házon belül kiegészíthetnénk; Audit, meg VW-t sem… Kell, hogy legyen néhány, hozzám hasonló bolond, aki valahogy bírja a spanyol-német koprodukció termékeit.  

Mert autót venni bizonyosan érzelmi kérdés is. Persze tele van az ember feje sztereotípiákkal, hogy melyik márka megbízható és melyik még inkább az, melyiknek csökken, vagy zuhan az értéke 4 évesen, hogy mi számít státuszszimbólumnak, mivel lehet, érdemes, illik megállni „akárki háza előtt”… Meg persze ott a pénztárca, meg a realitások világa… És persze házon belül is ott kelleti magát a sokak számára non plus ultrának számító Octávia is, ami a legújabb köntösben igen csak feladja a leckét, ha a vásárló éppen pillanatnyi zavarában nem is tudja egészen pontosan, mit is szeretne a garázsba hazavinni.

A Seat ebből a szemszögből nézve fura szerzet. Akinek volt a korábbi kiadásokból dicséri, de azt mondja drága lett. Mások arra panaszkodtak, hogy a németek sem tudták eldönteni, mi legyen a Seattal. Hogy olcsó(bb) legyen, - akárcsak a Skoda -, a VW-nél és az Audinál, vagy különleges legyen és akkor felejtsék el a SEAT márkát, lóduljon meg a Cupra vonal és gyártsanak Spanyolhonban utcai versenyautókat…

Aztán az eladási számok valami racionálisabbat diktáltak és láss csodát, megszületett a legkiforrottabb Leon, amit valaha is gyártottak.

Mindent átgondoltak, majdnem mindent át is formáltak...

A vadonatúj Leon ugyanis nem csak kívül, belül is jócskán átalakult. Új műszerfal, új érintőképernyő, (ha valaki úgy érzené, hogy hasonló egy-egy BMW modellhez, akkor nem fog tévedni), új cockpit, új felfüggesztés, új motorok, új élmény, minden egy picit a prémium irányában.

Amikor beülsz azt érzed, ez egy másik dimenzió. Persze ehhez kellett a fullosra szerelt FR verzió a maga több mint 12 millió forintos, legtaglózó árával. De még mielőtt infarktust kapnánk, a körülményekről is beszélni kell. Először is a 6 ezer kilométert futott „demo” autó ettől sokkal kevesebbért is elvihető, másrészt az „átlagos” felhasználó ritkán ácsingózik ilyen autóra és talán azt is be kell vallanom, hogy néhány érdekes, de nélkülözhető fícsör hiánya nemcsak pénztárcabarátabb árat fog eredményezni, de egészen jól megleszünk majd nélküle!  

Számomra ilyen a sávtartó automatika, ami időről időre belenyúl a kormányzásba, ha éppen közepre húznám az autót, de a rossz felfestések miatt nem érzi jól az aszfalt másik szélét és talán csak akkor érdemes ragaszkodni hozzá, ha a mikróalvások királyai vagyunk; előszeretettel bóbiskolunk el a volán mellett, mert akkor biztos vagyok benne, hogy életet menthet.

A parkolást segítő asszisztencia és érdekes és látványos megoldás, ideális feltételek között, de ezt hiszem a többségünknek nem okoz különösebb gondot beparkolni, még akkor sem, ha esetleg ezt tolatva kell megtenni…  

Adaptív tökély

A vezetést könnyítő extrák közül nekem leginkább az adaptív tempomat tetszik, amivel képesek vagyunk rátapadni az előttünk kocsikázóra, és ha ő éppen fékez, akkor ezt a műveletet a járgányunk el fogja végezni. Hasonlóan szerencsés extra az automata reflektor, ami abban segít, hogy a gyönyörű LED fények ne vakítsák el a szemben jövőt, ráadásul ezt már a GPS-szel is összekötötték, ergo tudja, hol a falu vége eleje és ehhez mértén kapcsolgatja le-fel nekünk a hosszú fényt.

A műszerfal digitális, a korábbi érintőképernyő most kilépett a cockpit síkjából és amolyan „kistévéként” kínálja magát a nyomogatásra, állítgatásra, finomhangolásra. Ezt azonban szokni kell. Szokni kell a digitális műszerfalat és a kistévét is. Szokni kell, mert a menüje első blikkre kusza, nem annyira letisztult, mint a korábbi LEONokban. Nekem bő egy napomba telt, míg valahogy ráállt a kezem, a szemem, amíg valamiféle tablet-rutinra tettem szert, ám ezt követően már beavatottként nyomkodtam a gombokat. Ám mindvégig azt éreztem, hogy a hangerőszabályzó csúszka, vagy éppen az ülésfűtés kopogtatással való kezelése is lehetne inkább profánabb, de azt is látom, hogy a fizikai gombok eltüntetése most mindent felülírt. 

Fényárban úszik...

Nem úgy a beltér megvilágítása, mert az új ambient fények a prémium osztályok világát idézik. Végigkúszva a műszerfalon egészen az első ajtók egy harmadáig szinte beragyogják a belteret. Este az autó leginkább egy félhomályos nappalira hasonlít, ahol én választom ki a kedvemhez illő színeket. És akkor még nem beszültünk arról, hogy a LED nem csak valami öncélú l’art pour l’art fícsör, hanem nagyon hasznos is, hiszen az ajtóban képes egy-egy szakaszon lángra gyulladni, ha jobbról, vagy balról jármű került a holttérbe! Ez bizony igazán hasznos és sávváltás esetén remek segítség a sofőrnek.

Az új LEON kényelmes ülésekkel, remekfogású kormánnyal kényeztet az FR-ben. A kormány érzékeny, a futómű ellenben, amellett hogy feszes, a korábbi verziókhoz képest, valahogy jobban boldogul az úthibákkal. A 18-as peres gumi ellenére is az volt az érzésem, hogy nem pattog, nem ütődik, hanem képes elnyelni a kisebb kátyúkat, döccenőket. Az autó úttartása remek, a kanyarban úgy áll bele mint Katiba a gyerek és valahogy van benne valami gokartos fíling, hogy ez a járgány bármilyen éles kanyarral képes megbirkózni.

Szedjük fel az aszfaltot? Csak óvatosan!

És akkor ehhez járul a lágy hibriddel kiegészített aggregát, amihez gyorsulás esetén a 48 voltos aksi is hozzáadja az erejét és ha most valaki legyintve elmosolyodik az ereje szavunkon, akkor csak arra kérem, vigye el egy tesztvezetésre a LEON FR-t és tegyen téglát a talpára… Meg fog lepődni!!! A gép ugyanis könnyen ébred fel az „unalmas” TSI-k Csipkerózsika álmából és hirtelen lesz belőle száguldozó cinkosunk. Ehhez persze kell a jól ismert DSG váltó, ami Sport módban mutatja be nekünk leginkább a tudományát, vagy arra is van lehetőség, hogy Hamiltonként a kormány mögött elhelyezett „+”, „-„ karocskákkal, mi magunk kapcsolgassuk a sebességet és soha többé ne akarjunk XBOX-on autóversenyezni, mert ehhez képest minden játék dögunalom.

Az elején megfogadtam, hogy csak röviden, hogy nem leszek hosszú, hogy röviden velősen elmondom, a LEON FR-t nem szívesen vittem vissza Csőszéknek. Köszönöm Viktornak és Szrogh Miklósnak az élményt!