- Most megtanítom, hogy kell gitározni! – intett Bauer felé Szabó bácsi és előhúzott egy PPS-41-es géppisztolyt. Ezzel a retesszel tudod kibiztosítani. - Az mindegy, hogy a zárt így felhúzod vagy előreengeded – mutatta akkurátusan. - Ez pöcök itt a ravasz előtt, ez a tűzváltó, a sorozatlövéshez előretolod, ha meg csak egyet akarsz pukkantani, akkor hátrahúzod. – Nesze! – adta át a fegyvert. Kinézett a barikád mögül. A Duna felől hűvös szél fújdogált. A bérházakban sorra felkapcsolt, hunyorgó fények jelezték, mindjárt sötétség borul a városra. - Most nincs kibiztosítva. Vigyázz vele. Mostantól élet és halál ura vagy te is – tette hozzá az öreg és fázósan összegombolta sáros kabátját…
Bauer egy ideig nézegette a géppisztolyt. Aztán megérezte a belőle áradó gépolajat. Akkor szagolgatni kezdte.
„- Ez lenne a szabadság illata?” – somolygott magában és talpra ugrott. Büszkén indult, cimborája, Rapcsák felé, hogy megmutassa, mostantól ő is hős lehet. Mert harcolni fog. Lőni a ruszkikra, az ÁVH-s szemétládákra, meg minden ótvaros komcsira, akik ellenük támad. Kezében a fegyverrel úgy érezte magát, mint aki a markában tartja az ország jövőjét. Boldog volt és izgatott. Fiatal szíve sose vert ilyen hevesen, a torkában dobogott…Akkor lepődött meg csak igazán, amikor Rapcsák piszkos kezében egy ugyanilyen géppisztolyt látott. Egy pillanatra kijózanodott.
- Látom te is megkaptad a jussod – grimaszolt gúnyosan Rapcsák. Csücsörített, erőltetett mosolyra torzította ajkait és közben bólogatott. - Ma este szétlőjük a ruszkik seggét, hogy a jó kurva anny’ukat! – mondta rendkívül elszántan. Bauer most vette észre, hogy ez elmúlt napok alatt mintha borosta nőtt volna Rapcsák arcára. A fegyverrel a kezében, mintha néhány centivel magasabb is lett volna.
- Azonnal gyertek velem! – suhintott feléjük Ekrem Kemál. Összegyűjtött egy 10 fős rajt és kiosont velük a barikád egyik résén. A Vérmező felé indultak. Néhány sarokra a Széna téri barikádtól négy orosz katonát vettek észre. Ekrem Kemál kibiztosította a „gitárt”.
- Lőjetek! – suttogta. A fiúk sorra biztosították ki a fegyvereket. Csak Bauernek nem sikerült.
- Ne baszakodj már, tüzelj Bauer, az istenit! – ordította Rapcsák és össze-vissza lövöldözött a dobtárssal. Bauer csak nem boldogult. A feje vörös lett. Ott állt a fütyülő golyók között. Aztán a sarkon újabb szovjet katonák tűntek elő. Lőttek. Kíméletlenül. Először Rapcsák terült el, majd Bauer is, aki ki sem tudta biztosítani a fegyverét. Ekrem Kemál visszavonulót ordított. Néhányuknak sikerült beosonni a barikád mögé…
