Bevezetés
A fészen egy úriember csont nélkül lehülyézte a Németalföld egyik leghíresebb, középkori festőjét Rogier van der Weydent. A pacák azon élcelődött, minősíthetetlen hangnemben, hogy Weyden egyik leghíresebb triptichonján, egyszerre van jelen a kisded, újszülött Jézus és felette pedig ott lóg egy számára értelmezhetetlen, és józan ésszel is anakronisztikusnak tűnő kereszt. A fickó gúnyolódva osztotta meg a képet és ennyit írt alá; a festő olyan hülye, hogy már-már egyházügyi államtitkár is lehetne, mert szerinte egy képen csak a bolondok festik meg a gyermeket és a megfeszített Krisztust.
Ez az írás nem Weydent, sőt még csak nem is Soltész Miklós, egyházi és nemzetiségi ügyekért felelős államtitkárt kívánja (meg)védeni. Egyszerűen azt fogja bebizonyítani, hogy Weyden se nem bolond, se nem ostoba. Ellentétben a korlátoltságról tanúbizonyságot tevő, nagy mellénnyel járó face-huszárral…
Ismerek (bytheway) valakit Debrecenben, aki nagyon ért a szárnyas oltárokhoz. Az OKTV-n ez volt a témája és történetesen éppen a kassai Szent-Erzsébet dómban iskolázott le. Húsvét előtt, mert nem tudtam, miért van zárva az ottani szárnyas oltár… Szóval a most következő sorokat neki kellene inkább megírnia. Weyden védőbeszédét megszerkesztenie, akár németül is, de helyette egy botcsinálta újságíró és még inkább botcsinálta (műkedvelően) műértő írja meg helyette.
Senki többet? Senki.
1455-öt írunk. Itthon a Cilleiek meg a Hunyadiak viszályától hangos az ország, Angliában elkezdődik a Rózsák háborúja, de azért Vitéz János Váradon csillagvizsgálót létesít. Sic itur… Hátha így jutunk el a csillagokig…
Az 56(?) éves van der Weyden ellenben épp elkészül a kölni Szent Kolumba templom számára festett, gyönyörű szárnyas oltárral. Weyden ekkor már, közel húsz éve, Brüsszel város „hivatásos” festője. Elismert, három gyermekes apuka, aki képes megélni tehetségéből. A kölniek is tudják kitől rendelnek. Ismerik a munkáját. A legjobbak közé tartozik!
A művészettörténészek azt írják róla, persze csak utólag; „Weyden szinte csak vallási képeket festett. Híresek oltárképei és szárnyas oltárai. Ábrázolási eszközeiben ugyan nem haladta meg a Van Eyck testvérek művészetét, de mégis nagyon jelentős, amiben eltér, ez pedig a lélekábrázolás, az érzelmek kifejezése, s ezzel nagy hatást gyakorolt az őt követő németalföldi festészetre, sőt a ferrarai festők is követték, ilyen módon exportálta a lelki kifejezés eszközeit Itália földjére is. Bár Weydent az olasz festészet nem érintette meg, de elindította az új irányt, a vallási mellett az emberi érzések megfestésének szükségességét, a valósághoz mennél hívebben. Van der Weyden a kései gótika mozgalmasabb stílusát képviseli. Kevésbé nagyvonalú, térszemlélete nem annyira fejlett, mint a Van Eyck testvéreké, de mozgalmasabb, dekoratívabb, szenvedélyesebb…”
Szóval van nekünk egy németalföldi művészünk, aki vallási képeket fest, aki valószínűleg maga is buzgón olvassa a Bibliát és élénk kontaktust ápol megrendelőivel, a papokkal. A Krisztus levétele a keresztről, vagy a szintén rendkívül híres Angyali üdvözlete mai napig lenyűgözi az alapos megfigyelőt. A képek realisztikus világa, a megfestett személyek érzelmei, élővé, mozgalmassá teszik Weyden festményeit. A Krisztus levétele a keresztről alkotásán, a Szűzanya szinte az ájulásig jutva, összeroskad. Elalélt teste egy "s" betűre hajaz, akár a keresztről levett halotté. Test a testemből... Máriát, Szent János és Mária Magdolna támogatja. A tragédia, a szörnyű beteljesülés uralja a képet, amiről sütnek az érzések, érzelmek. Weyden persze kora ruháiba öltözteti, akkori divat szerint az alakokat és egyesek azt is tudni vélik, hogy kikről, mely mecénásokról, főpapokról mintázta a szereplőket. Weyden azt a felfogást támogatja, hogy a „nézőnek”, a „befogadónak” át kell élnie a helyzetet, meg kell érteni, hogy Szűz Mária a csodák, az angyali üdvözlet ellenére is biológiai lény; érző, szerető, gyermekéért rajongó anya.
És Weyden segítségével értjük, átéljük, megéljük az érzéseket. Ott vagyunk, mi is, ott akkor, abban a pillanatban. Érti, érteti a szereplőket és az alkotása elemi erővel beszél, szinte üvölt; megfeszítették a Megváltót… (ezért beszél jelen időben, ezért hasonlítanak a ruhák a 16. századi divathoz, az épületek pedig a Németalföldhöz…) Ugyanakkor valahol ebben a képben már benne van a remény is. Benne van az ígéret, hogy harmadnapra fel fog támadni a Megváltó és elveszi a világ bűneit. Ettől remekmű ez a kép, hogy a tragédián, a Passió kíméletlen szörnyű igazságtalanságán túl, ott bujkál benne a megváltás reménysége… Mert a fájdalmak sötétítője mögött, távol az (ön)tudattól, már ott munkálkodik a Jóisten terve… És ennek éppen Ádám koponyája és csontja a záloga, ami szintén helyet kapott a műalkotáson, jelezve, hogy bármennyire is a németalföldi környezetet festett Rogier mester, ez maga a híres, neves Golgota. A kép különlegessége, hogy kereszt a keresztben formát ölt. Picture in picture, hiszen a farost éppúgy kereszt alakú, mint a megfestett kivégzési eszköze. Krisztus krétafehér teste, szivárgó sebe, lehunyt szeme, maga a vég és maga a kezdet… Weyden egy másik mestermunkája, az Utolsó ítélet, ami a flamand aranykor egyik legragyogóbb alkotása. Ez nekem hajaz Bosch fura, képregényszerű világára, de talán csak azért, mert sok szereplős, nagy tabló ez, ami tele van rejtett utalásokkal, szimbólumokkal.
Ki is volt Kolumba?
Ahogy a Kolumba oltár is. Kolumbáról egyébként azt kell tudni, hogy írnek született és speciel azt nem tudjuk, hogy a sör vagy a whiskey volt a kedvence, vagy a mindennapi Guinness-t, egy pohárka single malted Bushmillel kísérte, de azt igen, hogy valóban szent életű ember volt. A colnardi kolostort elhagyva, jámbor térítő munkát végezett és az istenfélelemre tanította az embereket. Társaival rövidesen a megtisztelő 12 ír apostol elnevezéssel is büszkélkedhetett volna, ha isten embere ezt nem tartotta volna hiúságnak és gőgnek… Ideje megengedte, így aztán kolostorokat is alapított. Kolumba élete „B” oldalát aztán a közeli, és az időjárást tekintve egyáltalán nem kegyesebb Skóciában töltötte, ahol szintén jó az ale meg a whisky, de figyelme itt is inkább a térítendő lelkek felé fordult és nagy türelemmel viseltetett a szoknyás fenegyerekek iránt. A legenda szerint templomot épített Iona szigetén, ahol aztán a halál is érte. A legenda szerint reggel még misézett egyet, majd másolni kezdte a Bibliát, amikor a XXXIV. zsoltár 11. sorához ért, kifordult a kezéből a libatoll és visszaadta a lelkét teremtőjének… Sírja Európa egyik legnagyobb szentélyévé vált. Mintegy 70 skót, ír és skandináv király alussza itt örök álmát…
Irány Köln!
Szóval a kölniek, Kolumba tiszteletére létesítettek templomot és úgy gondolták, jó lenne egy szép szárnyas oltár is díszeként, amin helyet kap a névadó szent. Weyden örömmel látott a munkához és egy különleges triptichont álmodott meg. A festmény első képen az angyali üdvözlet látható. Az annuntiatio a tökéletességig kiművelt. A bölcs Mária, egy hálószobában látható, ahol könyvet olvas. Tisztaságáról a vázába helyezett liliom regél. Így talál rá Gábriel arkangyal, aki egy „mondatszalag” segítségével közli az „Üdvözlégyet!”. Az "ige" a kezében tartott jogarral keresztet formál. Közben pedig az ablakon keresztül maga az Atyaisten jelenik meg fény és galamb képében. A részletek itt is fontosak; Mária kék ruhája, az ágy melletti kispárna virágra hajazó formája, a baldachin mintázata, az ágy felett található körablak mintája, de még a lábuk alatt lévő mozaik is üzen, ahogy Gábriel ruházata, és a boltív, ami majd a következő képeken is visszaköszön. És még valami; a szoba fala, azaz a szárnyas oltár szegélye egybeesik, így a betlehemi jászol ennek a képnek a zseniálisan kialakított folytatása, ahogy majd a zsenialitást a harmadik kép hangsúlyozza igazán, hiszen Jézus bemutatás a templomban, szinte következménye, forma-folytonossága a jászolban történteknek, annak ellenére, hogy ez a "tabló" már Jeruzsálemben történik… Weyden így lép át időn és téren…
A szamár meg a bika rejtélye!
A középső képen aztán feltűnik szent is. Maga Kolumba vagyon megfestve, vörös ruhában, pásztorbottal a kezében, ahogy tiszteletét teszi a Kisjézusnál és értő szemekkel figyeli a Háromkirályok imádását. Gáspár, Menyhért, Boldizsár hódol a zsidók újszülött királyának, akihez a jászol felett található betlehemi csillag vezette őket. Hozzák az aranyat, mirhát, tömjént és egyikük Gáspár(?) meg is érinti a kisdedet, térdre rogyva, nagyon féltve a babát. A művészettörténészek úgy tudják, hogy az alakok korabeli papok, mecénások arcmását őrzik. A képen pedig feltűnik maga Weyden is… Nehéz is lenne letagadnia, hogy ő volt az alkotó, hiszen ha Mária és a látogató napkeleti királyok alakját egy-egy egyenessel összekötjük, akkor egy jól kivehető W-t kapunk… A kép két eastern egg-je ismét csak Weyden zsenijét bizonyítja. Mária mögött ugyanis egy bika és egy szamár található. A bika Lukács apostol jelképe, meg persze áldozati állat is, de maradjunk Lukácsnál. Mindjárt leírom miért! A szamár, amin majd Jézus bevonul Jeruzsálembe, éppen takarmányt ropogtat, ettől aztán a jobb füle 10 óránál áll, a bal pedig kettő óránál. Na ha most kinyitjuk a bibliát Lukács apostolnál, 2/11-nél (a németeknél jelentem 11/2 az írásmódja), akkor a következő sorokat olvashatjuk;
„Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában”
(Károli Gáspár fordítása)
A másik ilyen eastern egg, az pedig, nem más, mint hogy Krisztus mögött, három oszlop áll, mintha előre jelezné, a Golgota három keresztjét. A középsőn aztán található egy pici, anakronisztikus kereszt is, ami pedig sokaknál kiveri a biztosítékot, hogyan kerül egyetlen képre a Kisjézus, meg a megfeszített Megváltó? Hát kérem, ha szent Kolumba ott lehet, ha a háromkirályokban Weyden kortársait lehet felfedezni, akkor ez az apró kereszt nem utalhat arra, hogy a Megváltó született meg, aki majdan a kereszten elveszi a világ bűneit? Már hogy a viharba ne lehetne??? Ez a kép zsenialitása, hogy időt, korokat, síkokat lép át, mert az istennek nem számít az idő, a születés és a halál számára ugyanazt jelenti, hisz nincs is halál, csak a feltámadás és élet, na meg a remény, hogy mindez velünk is megtörténhet!
Weyden pedig bátran lép egyet. A jeruzsálemi templombelső egyenes folytatása az királyok imádásnak. Ezen is ott látjuk Kolumbát, aki kíséri az Urat. Egy gyertyát tart a kezében és nézi a rokonságot, akik éppen bemutatják az Istenfiút. A szárnyas oltár csodája persze folytatódik, itt is egy mondatszalag idézi a Bibliát, és amely valószínűleg Szent Anna, Krisztus nagymamája száját hagyja el.
Végezetül...
De nem akarok én nagyon okos lenni. Csak értelmezni, befogadni. Mert ha igazán okos lennék, akkor azt is meg tudnám mondani, hogy mit keres Boldizsár(?) lábánál egy fehér agár, és hogy kerül a jeruzsálemi templomba az a máltai selyemkutyára, vagy valamilyen bichonra hajazó kis öleb, aki szintén végigbámulja Krisztus urunk bemutatását…
Még valami. A kölni Kolumba templom megsemmisült a második világháborúban. Helyén egy érseki múzeum található, amely csupán a régi épület romjait őrzi. Persze a németek ügyeltek arra, hogy egy kápolna őrizze a régi dicsőséget, amit Máriának szenteltek. Weyden szárnyas oltára azonban átkerült a müncheni Alte Pinakothek képtárba. Ott tekinthető meg, a hosszában közel három méteres, magasságát illetően pedig majdnem 140 centiméteres csoda.
És nagyon remélem, hogy aki ezeket a sorokat elolvasta, soha többé nem fogja tökfilkózni Rogier van der Weydent, aki engem ilyen sok betű írására ihletett…
