Apám szerint nem írok. Meg van fázva. A hangja gyengébb és kevésbé számonkérő. Azt mondja, örül, hogy a Tisza-parti háznál kiszedte azt a két, konok betonoszlopot. Belefáradt. Apám meg van fázva és mereng. Apám gyengéden tekint vissza a bejárt utakra. Csavargásokra. Apám megfázva is hős. Mondom neki öt éve voltunk Erdélyben. Négy éve Zakopánéban, tavaly meg a weldeni kaszinóban, a mesekék Wörthi-tó partján. A design apartman fényes konyhájában édesanyám fasírtjait falatozta, kért egy kávét, elővette a nyírbátori kertből szedett zöldségeket. Paprika. Paradicsom. Madárlátta. Mondom, menjünk vacsorázni. Nevet. 

-Egyél te is! - somolyog. Eszünk. A drága és labanc "dizájn"-apartman, fényes-kényes konyhájában. Elkészül a kávé. Félig jó. Félig osztrák. A fasírt ellenben finom. Isteni. Édesanyám készítette. A bátori zöldséget meg ő simogatta, öntözte. Estebédelünk. A Wörthi-tó partján. Apámmal. A hihetetlenül kék Wörthi tó partján. Aztán megyünk a belvárosba. Orosz nők (a korosztálya persze) megnézték. Alaposan. A kaszinóban. Mosolygott. Az orra alatt. Mondom neki; - Be is tudnál csajozni... Kacag. Este, telefonon, mindent töviről-hegyire elmesélt édesanyámnak. Mint egy kamasz.

Én meg csak vittelek magammal. Benne a hátizsákban egy meg nem élt, egy meg nem ünnepelt történetet. Egy befejezetlen sorozatot, egy félkész filmet.

Apám hangja most gyenge. Talán láza is van. Azt mondja megfázott. A múlt héten. Amikor nagy eső esett és a két ezerliteres gyűjtőből kimerte. Pólóban, nedves cipőben caplatva.

- Nem vagy már kamasz – mondom neki, szemrehányón.

- A szőlőt le kellene szedni – feleli. Apám. A szőlőt szedné. Nincs sok. De nem kéne tönkremennie.

Nem kellene. Tönkremennie. Semmiképp. Versenyt futunk az idővel. Ma is futottam a tó körül. Versenyt. És közben bolond dallamokat énekeltem. Németül. És nem csupán azért, mert Gávavencsellőn, ahonnan néhány éve azokat a gyönyörű karfiolokat kaptuk, most Sváb ligetet avattunk…

Ja. Semmi sem fontos. Csak, hogy legalább az emlékek szépek legyenek. Csak legalább az emlékek ne káromkodjanak. Hogy idén, jövőre, meg sok évig, még meglegyen a bor, aztán már úgy is mindegy.

Ha ott rothad is, a tőkén… Mert nem a bort féltem... Sose a bort...