Megáll az idő. Hollós Ilona énekel egy Sokol rádióból. A készülékre befőttes gumival, lapos elem fabrikálva. Megáll az idő. Az apagyi, nagyszülői ház konyhájából rántott hús illat kopog be a hűs szobába… Rotyog a húsleves, gyönge, zöld érmékre esik szét, a hámozott, salátának való uborka, majd úszni tanul az ecet, só, cukor szentháromságával megáldott vízben. Az uborkán megkapaszkodnak a finomra darált paprikaszemcsék. Szeged? Kalocsa? Dél. A tejföl rákacsint. Rózsaszín. Házi.

A tv magának beszél. A gyerek játszik. Híreket mondunk… Hajóvonták találkozása…jóebédhez…

Megáll az idő… Rekken a hőség. A tojástól szabadult tyúk méltatlankodik, a kutya elterül, macska nyújtózik. Szél sem mozdul, fecskemadár mondja a magáét, fekete frakkja rámelegszik. De bírja.

Megáll az idő, sorban matchboxok a szépen lakkozott asztalon. Le kell szedni a konvojt. Lebben a keményített abrosz. Nagy halomban, húslevespárát árasztva érkezik a főtt hús, meg zöldség. Májra pályázok, majd nagymamám a főtt vért is hozza egy kistányéron. Papóval felezzük.

A rántott hús olyan friss, hogy égetné a szádat. Várni kell. Megáll az idő. Kisvártatva már falunk. Papó fröccsöt rendel. Nekem persze jó a kóla is. Egy literes, vastag falú üvegből. Nagyra fújt Coca-Cola. A kóla tarka mintás findzsában pezseg.   

- Déleljünk! – intézi el az ebédet nagyapám. Szundi van. Hagyjuk hadd tomboljon a nyár. Aztán Nyikos Pisti szalad át.

- Menjünk a tóra! Jönnek a lányok is – súgja. Nagymami nem örül. Kapom a biciklijét. Vörös Csepel… Női vázas. Krómozott első fék, hátul kontra. Megyünk. Elhagyjuk a kenderáztatót. Megyünk a zsiliphez. Ilyenkor a halőr is alszik. Fürdünk. Míg meg nem halljuk a Simsonját. Akkor kiülünk a partra, mint a verebek. Vizesek vagyunk, de tagadjuk, hogy benne voltunk. 

- Nagy a meleg... Izzadunk... - mosolygunk. A halőr dühös. Mutatóujja gumibotként fenyeget. Nemtörődünk... 

Megáll az idő. Nézem Németh Mariannt. Szép. Szőke. Mosolyog. A halőr már messze. A leveleki oldalban hajt. Előkerül egy matrac. Én úszok. Tologatom a vízen. Ő napozik. Gyerekek vagyunk. Ártatlanok. A szívünk kalapál. A szívünk mese holnapokról álmodik. Tengerről. Fényről. Csillogásról. Nem is tudjuk, hogy sose leszünk boldogabbak.  

Megáll az idő. Állítom. Merevítem. Megállna, ha hagynánk. De pörgetjük. Toljuk. Őrjítjük és futunk előtte. Vénülő baknyúlként.