Keri caves motorcsónakkal
A Keri beach nem a legszebb strand Levante virágán. Persze azért a környezet festői. Az öbölben állva, szemben velünk, mint egy nagyra nőtt teknőc épphogy kiemelkedik a habokból Marathonísi. Állítólag imádják az itt élő caretta caretták… Az álcserepesek. Ha véletlenül megpillantod őket a vízben úszkálva, akkor egyből elmosolyodsz. Úgy néznek ki, mintha nagyra nőtt mosófazekak billegnének a habokban. Nyugat felé a sziget egyik végét látod; a lágy ívű hegyre Marathias utcái kanyarognak fel, hogy a napfényben mosolygó házakhoz, villákhoz vezessenek. Keribe nem fürödni járnak az okosok. Sokkal inkább "csónakázni". A kikötőben ugyanis 5-7 személyes motorcsónakokat lehet bérelni. A tulajdonos néhány perc alatt kitanítja a „tengerjárás” művészetére a turistát. Aztán annyit mond; „go, and call me if you are in trouble…, but you will be lucky!!!”… és egy nagy görög mosollyal indít utadra. És ekkor, pont ekkor kezdődik el a csoda. Ekkor derül ki, hogy az ember tengerre is született, hogy a szárazföldi patkány lét, milyen unalmasan ostoba. Csupán néhány száz méterre is eltávolodva a parttól, lassan kibontakozik a sziget lágy ívű, nőies teste... Lenyűgöző partvonal. Csodás sziklák, szexin csíkos sziklafalak, boltívek várnak rád. Meg hűs barlangok, ahol csókolózni és ölelni lehet a babád, feltéve ha ketten indultatok el. Víz alatti termálforrások várnak, meg eszméletlen öblöcskék, ahová csak le kell engedni a vasmacskát és egy kicsit ugrálni a csónakból… Nincs arra szó, nincs arra mondat, hacsak nem a költészet birodalmában, hogy elmondja, elmesélje az ember, milyen érzés itt hajókázni, itt élni a meg a pillanatot, vagy éppen a szerelmet. Az egész egy roppant giccs. Mint egy jól megkomponált szerelmesfilm. A fehérből bézsbe hajló, tigriscsíkos sziklákkal, a türkiz ezer árnyalatával, és azokkal a kis szekrény méretű barlangokkal, ahová bekucorodni járnak a pajkos hullámok… A hajóval érdemes célba venni a keri sziklatestvéreket, hogy aztán kocsiba, motorra ülve később a felettük lévő étterem teraszáról lounge zenét hallgatva élvezzük; sose halunk meg! Megjegyzem, az igazán okos itt kéri meg a kedves kezét! Tuti igen lesz a válasz! És még egy tipp! Keri főutcáján, ott ahol az aszfalt, majdnem belefut a tengerbe található a Keri taverna. Na kérem, ott olyan gyrost adnak, hogy csak önmagában azért is érdemes egy rövid kirándulást tenni ide…
Vromiból a Navagiohoz…
A világ egyik legnagyobb tengeri látványosságához, a megfeneklett csempészhajóhoz csak vízen lehet eljutni. Ez a Navagió öböl (navajónak mondják a helyiek…). Aki fentről megnézte, függővé, rajongóvá válik és hajtja, űzi a vére, hogy hajóra szálljon, hogy a vízről is lássa ezt a csodát… A döbbenetes, a hihetetlen, a mesés, a legendás mind, mind elcsépelt, üres, vacak és ostoba jelző rá, mert valójában leírhatatlan mit is lehet itt látni. Milyen kulisszák tűnnek itt fel, milyenek az illatok, milyen a tenger felől fújó szél... A nyughatatlan habok itt addig ostromolták a magaspartot, hogy a sziklák beleomlottak a végtelenkék és hihetetlenkék vízbe. Persze vannak büszke elővédek, akik még nem adják magukat, hiúan emelik magasba a fejüket, hogy zöld frizurájuk mentsék a nedvességtől. A sziklák ölelésben, meg ott a rozsdarágta öreg bárka, partra vetetten. Rajta feliratok; itt járt, itt szeretett, itt lett örökké egymásé X és Y… Szóval fentről és lentről is látni kell, magadba szívni, fényképezni és hinni, nagyon szeret az isten, hogy idáig vezetett. Persze van sztori is hozzá, hogy menekült a csempészhajó a parti őrség elől, hogy a vihar, meg a nagy kapkodás áldozata lett a bárka… De valahogy az az érzésed, hogy a jó dramaturgiai érzékkel megáldott görögök találták ki az egész sztorit, hogy az összes, de az összes turisztikai magazin címlapján ez az öböl szerepelhessen… Szóval a Navagióhoz szép nagy vitorlások, elegáns hajók indulnak a sziget északi és keleti oldaláról, hogy órákon keresztül lásd és élvezd a tengert. Ám létezik egy másik, rövidebb út is a csempészöbölbe. Porto Vromiból. Ezen a helyen megállt az idő. Ezer éves sólymok várják a turistákat, hogy aztán köhögve, prüszkölve éktelenül hangos dízelmotorjukkal küzdjenek meg az elemekkel és juttassák el a turistát a szemet kaparásztató öbölbe. 20 embert ha képesek szállítani, de egy csoda velük az út, fröccsenő vízzel, imbolygó túrával és lenyűgöző látképpel. Egyetlen bajuk van, hogy kicsinységük miatt, ha nagyok a hullámok csak az öbölben tudnak „parkolni”, kikötni képtelenek. A bárkánk kapitánya ezt így hozta tudtunkra; big waves, no beach…” De még így is megéri, még így is kötelező…
Trampolino beach
A Skinari lighthouse közelében, a Potamitis szélmalom alatt van egy csuda strand. Aki Laganas kilométerhosszú, lassan mélyülő, homokos "bícsébe" szerelmes, az már most hagyjon fel minden reménnyel, mert Trampolino a jó úszóknak, a sznorkelezés szerelmeseinek, meg azoknak lesz feledhetetlen élmény, akik egy négyméteres szikláról is szívesen vetik magukat a legalább 20-30 méter mély vízzel megáldott öblöcskébe. Igen, egyébként itt van a közelben a Blue caves is, ahová egymás "sarkát" taposva érkeznek a hajók, ám én mégis azt mondom, hogy érdemes ezt a „partot” a szárazföld felől is felkeresni. A szélmalomnál le kell tenni az autót, harapni valamit, inni egy kávét, aztán a „kismillió” lépcsőn lemenni a tengerig és nyugtázni, ez a legnagyobb akvárium, amiben valaha is megfürödtünk, legalább is Zakinthoszon. Trampolino azok számára nagy élmény, akik szeretnek és tudnak úszni. Akiket érdekel mi van a víz alatt, akik a kék színbe szerelmesek. Akik egy kávét szürcsölve szeretnek a messze távolba nézve andalogni. Akik a homokos partoktól herótot kapnak, akiket vonzanak vadabb, élesebb partok, akik szeretnek zuhanni a vízbe, akik bátrak, akik élményt, aktív kikapcsolódást keresnek…
