Nem a tenger. Nem a kagyló. Nem a hullám. Nem a hajó. Nem is a naplemente. Ez mind üres. Nem a rang, nem a pénz. Nem is a világraszóló lakodalom. Nem a nagy ház, nem a méregdrága, kivagyi autó. Nem a kirakatból kivett ruha, nem a hajbókoló szolgák hada. Nem a hatalom. Nem a pallosjog. És még csak nem is az elzárkózás, a letiltás, a bújócskázás és nem a párnába hullajtott könny… Nem a visszaküldött ajándék. Nem egy orvos felesége, nem egy ügynök második kedvese, nem egy tévés babája.

Jajj, nem a sós vízben lakik a titok, nem az ugrásban, nem a sziklában, nem a hajad göndörítő sós párában, nem a tajtékban, nem a türkiz öbölben szendergő hajóroncsban...

Nem a big waves, no beach-ben... Nem… Bizony, hogy nem…

Nem a makkegészségben. Mert nem azé, aki fut, nem azé aki törekszik… Szóval nem a futásban, nema  könyöklésben. Nem a fiatalságban és nem is az öregségben. Nem a makulátlan kiskosztümben, a könnyen térdelő, oboázó kisasszonyok szájában, sőt még csak nem is a tökéletes dugásban…   

Hanem abban, aki nélkül a tenger csak pocsolya, aki nélkül a naplemente csak csillagászati esemény, aki nélkül nincs íze a Túró Rudinak, aki nélkül minden csuda este csak a sötétség kezdete és minden hajnal csak a nem tudok már aludni dühe. Aki nélkül a nyár csak izzad, a tél meg hervasztóan hideg.

Akivel a nevetés végtelen, akivel értelmet ad a születésnek, a szerelme miatt retteged a halált, aki megtanít félni az elmúlástól, és nélküle nem imádkoznál minden este, hogy venné el a kegyes nagy Úr az egy életed, hogy vinne már ki a temetőbe...    

Nélküle minden forint, minden utazás, minden gyémánt csak talmi ragyogás. Aki nélkül a szoba csak falazat, aki nélkül a fürdőkád csak egy darab szépen csillogó műanyag, aki nélkül a magas fényű, 40 ezer per négyzetméter, spanyol csempe is maszatos és boldogtalan.

Aki maga a nyár, a tenger, a napkelte, a naplemente. Aki nélkül nincs levegő, csak fuldoklás az élet, akinek a hiánya huzat a házon, aki nélkül minden áldott nap koncentrációs tábor, száműzetés és kötelező méreg.

Aki úgy él benned, mint az Isten…

„Utána már semmi sem következhet

csak a lebegés olyan szegényen

akár egy hidrogénatom

de megkísérthet még a félsz

ha netán eszükbe jutna

elvenni az egyetlen megmaradt

elektronunkat is

 

így legalább

megvolna még a remény a tíz-húsz

milliárd évnyi jövendőbe vethető

hit a feltámadásra

vagy valami ahhoz hasonlóra…”