"Húzd, hogy hervad a világ..."

Túl viharon, jégesőn, Trianonon. Ebben a szemerkélő időben elindul felém a Kodácsi nagyapám. Elindul felém és int, neki is töltsek ebből a puccos, olasz borból.

- Nem puccos ez Papó – felelem neki. – Olcsó ez. Olasz szürkebarát.

- Egy ujjnyi bor – mosolyog, függőlegesen tartja a mutatóujját, majd hozzáteszi, egy ujjnyi szóda és akkor az ujj vízszintesre vált. És ma már tudom, Krúdy-fröccsöt kér az nagyapám. Hát mit is kérne egy apagyi, református indián. És odaszól: - Húzzad csak kivilágos virradatig!

Én meg mellé ülők, folyik a könny a szememből. Húzzák. Papó iszik, énekelünk. Neki van hangja én meg szeretek énekelni. Látja, hogy baj van, átölel. Látja, hogy nem az öröm énekel belőlem. Int.

- Induljunk neki! Egyet se félj! Induljunk neki! – talpra ugrik. – De előtte még elénekeljük kicsi unokám, azt a nótát, hogy Hajmási Péter, Hajmási Pál..

A cigány vonójába tízeres. Papó belekezd; - „ Ha csikorgós kedvem támad, csak ezt húzatom…”

Hát csikorog ez a kedv Papó! Csikorog! Sose volt talán ilyen csikorgós. Pedig lábon áll a búza, a szőlő kacag. Ígérik; lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér!

- Tudod Papó! – kiáltom túl a zenét – van nekem egy fából faragott horgonyom. Ajándékba kaptam. Ott az Óperencia partján. És én jó tengerész akarok lenni…

- Józan fejjel nem jó nézni, hogy mulatnak mások… - énekel nagyapám és int, készüljek. Megyünk pulykakakasért. Megyünk, hogy a barométer ne álljon esőre, hogy ne az imponáljon. Megyünk. A nyakas református, meg az unokája a pityogó görögkatolikus és jöhet jégeső, meg szél, meg hideg, meg jöhetnek néma hónapok. Jöhet bármi, mi akkor is, azért is nevetünk és énekelünk. Mindhalálig!