Ha kérdeznék, hát együtt jártuk meg a poklot. Ha kérdeznék, ránk rádióaktív eső szitált és a verőfényes májusról nem is sejtettük, hogy láthatatlan miazmával szennyezi testünk. Poklot járt, nagy túlélők vagyunk, mindazok, akik 1986 április végén már az élők siserehadában jeleskedtünk. S nem is sejtettük, hogy ami fölöttünk annyira tavasz, az most rút átverés. Költőnek kell lenni, hogy a fertőzött anyag világát elhagyva, képesek legyünk megtalálni ebben a szent élni akarást. Történelem lettünk. Egymás tenyérebé ragyogó izotópokat rakosgatva, történelem lettünk. És mily furcsa a világ; ez a robbanás is kellett ahhoz, hogy bukjon egy rendszer, egy korszak. És ahogy az irtóztató erő, a rektor magjából kirobbant, az néhány év múlva képes legyen még vasfüggönyt és (berlini) falat is átszakítani. Megérte? Nincs válasz. Megértük. Megéltük. Túl vagyunk rajta. Testünkben hordozzuk a hordozhatatlant. Túl vagyunk rajta, de nem feledjük...