„This song is about wanting something you can't have. The song is short, and you want more of it, but can't have it, which is why you love it. The song is not too short, it's just right. If it was any longer, it would kill your desire. Sometimes, wanting something is better than having it. If we had it, we'd just fk it up anyway. You know you would. There are things in this world that are better off without us.”

Egy járvány idején az embernek arra is ideje akadhat, hogy a szívében felhalmozódott érzéseket, töredékeket, maradványokat, azt a sok érzelem-porcicát kitakarítsa. A tavasz is segít. Valahogy ilyenkor kevésbé romantikus, inkább opportunista és kérlelhetetlen a kérges szív és a tyúkszemes lélek. Aminek nincs helye már, attól megszabadul. De fura ez a nagy lendület. Az igazán makacs dolgokat, azokat hiába takarítod ki, reggelre ismét ott vannak. Ismét és ismét… Olyan ez mint az Ágnes asszony esete. Hiába mossa…

És aztán szépen megbarátkozol ezzel a dologgal. Nem azért, mert feladod, hanem egyszerűen olyan picire hajtogatod össze az egódat, hogy ki mered mondani; vannak dolgok, amik jobbak nélkülem. Vannak dolgok, amikhez én nem kellek. Nem kell beleszólnom, nem kell benne lennem. Iszonyú nehéz ezt elfogadni, hogy te kiszállsz, de az a mocskos repülő felszáll, hogy a vonat pöfög tovább, az autó elmegy…

Baromi nehéz belátni, hogy nélküled is felkel a Nap, hogy más csókok csattannak, hogy más lepedőket gyűrnek össze. És amikor ezen is túl vagy, amikor a szívedbe vágott árkokat, melyek mindig, örökre megmaradnak egyszerűen átléped, és akkor megkezdődik egy másik élet.

Nem jobb, nem szebb. Egy másik élet. Erősen buddhista dolog ez. De akár felfoghatjuk a 40 napos böjtnek. Lemondásnak. Feledésnek. Öntisztulásnak.

30 nap hústalanság után, szeretetvendégségben édesanyáméknál húst ettem. Nem lettem rosszul, nem fájt semmim, de utána egész éjjel rosszat álmodtam… Forgolódtam az ágyban. Újból és újból felkeltem és elaludtam. És az álmok egyre csak folytatódtak. Ez volt az én büntetésem a mohóságomért. Mert a dolgok ilyenek. Nem úgy fájnak, nem úgy büntetnek, ahogy azt néha gondolnánk…

DE amiben biztos vagyok, ami igaz, az nem múlik. Az soha nem múlik. Az igazán jó szerelem az, ami bármikor, bárhol, bárhogy folytatható… Ami egyszerűen belátja, hogy az élet már csak ilyen, nem kéjutazás, leányálom, hanem valami belső parancs; folytasd és ha nem lenne elég szigorú, ha más irányba mennél, akkor is visszaparancsol benneteket; folytassátok…

Szóval, ami igaz, az nem múlik. Ha múlik, meg nem igaz.

Vagy mit tudom én. Nem értek hozzá. Éppen össze vagyok zavarodva. És csak úgy írogatok itt, mintha nálam lenne a bölcsek köve.

Egy hónap alatt 100 kilométert futottam és még mindig nem azé, aki fut… Hanem a könyörületes Istené…