Homár mousse, nyúl ravioli és préselt szarvas - avagy mi történik akkor, ha Szabolcs-Szatmár-Bereg megye legjobb gasztromókusai összedugják a fejüket? Felejtsük most el a zónapörköltet meg  a rosszul sikerült kirántott húsok hervatag világát. Érezzük magunkat néhány órára Párizsban, Londonban, Berlinben. Érezzük magunkat a Michelin-csillagkép közepében. Tudomány, ötlet van száz, de mestervacsorából 14 év alatt 10 jött össze. Azt mondják ez most olyan jól sikerült, hogy erről az estéről még sokáig fogunk legendákat mesélni!

"- Tessék bátran fertőtleníteni a nagyrendezvény előtt!" – így bátorította Szoboszlai Gyula mesterszakács és Nagy János, éttermi mester a vendégeket szombat (március 7.) este a Mesterek Vacsorája előtt. A vendégek pedig láthatón megilletődés nélkül gargarizáltak a napkori Kerekerdő Turisztikai Központ teraszán a panyolai pálinkákból, meg Gyula Irsaiból főzetett nedűjéből.  Na ja, van az az egészségügyi világhelyzet, amikor a pálinkázás nem édes bűn, hanem szigorú kötelesség. Szoboszlai Gyula fel sem nézett a jóképű Serrano sódarról, csak faragta, vágta a forgácsokat, aztán a sonka mellett sorakozó mangalica kolbászokból is karikázott; hadd éljenek a katonázók!

Kipirult arccal, némi tapas-falatok után máris könnyebb volt belépni a nagyterembe, ami már megjelenésében is azt sugallta, itt valami decens, előkelő dologra készülnek. Ha „100 szolga” nem is, de több tucat felszolgáló, pincér, éttermi mester sürgött-forgott az asztalok körül. Sebtiben keresték az érkezők helyét, majd vezették az asztalokhoz a baráti társaságokat, finomra éhes kompániákat.

Míg a vendégek az utazás fáradalmait pihenték ki és a könnyed beszélgetések kacajai színesítették az ízlésesen díszített termet, a konyha egy felbolydult méhkashoz hasonlított. Azokban az órákban egy négyzetméterre jutó mesterszakácsok aránya, országos viszonyaltban is Napkor határában volt a legmagasabb. Többek között István András, Cziránku István, Huszár Tibor, Kósa Krisztián, Major Tamás, Makai Marcell serénykedett és igyekezett kordában tartani a rotyogó, párolódó, sütőben izzadó ételrengeteget.

Lecsó, lecsó, lecsó!

„Induljon a lecsó!” - állt meghökkentő módon, a franciás menüt soroló kártyán és sokan néztek össze, hogyan kerül a gumicsizma Napkirály képzeletbeli asztalára? A mesterszakácsok persze megnyugtattak mindenkit, hogy semmi sem az, aminek látszik. A lecsót ugyanis habzsákból nyomták a kenyérkékre, és bár ízében hasonlított az augusztusi reggelek kötelező fogására, de most kenhető krém formában jelent meg az asztalokon. Nekem leginkább egy jól sikerült zakuszkára hasonlított. (Mi is az a zakuszka?)

Az ünnepélyes megnyitón Tóthné Medved Zsuzsa, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei tagozatának elnöke hangsúlyozta, példaértékű az az összefogás, ami egy-egy ilyen Mestervacsora idején tapasztalható. Nem csoda, hogy egyetlen más megyében sem rendeznek hasonlót, csak az országos szövetség merészel Mestervacsorába fogni, persze ők is csak úgy, hogy 19 megye erőforrásaira támaszkodnak.

A szabolcsi virtus azonban most is megmutatkozott; 60 nyírségi, szatmári, beregi szakember közös munkáját élvezhették a vendégek. Miután a Figula-féle remek olaszrizlinget kitöltötték, megkezdődött a 6 fogásos, monstre menü. Előételként homár mousse, fogas és harcsa került a tányérokra, A leglátványosabbnak a süllő szeletek bizonyultak, amelyek a lassú, alacsony hőmérsékleten történő párolásnak köszönhetően, márványossá váltak és pompásan festettek a tányérokon.

"Hamisgulyás"

A szabolcsi mesterszakácsok levesként - sandán mosolyogva ugyan-, de gulyást ígértek. Ám volt meglepetés, amikor a tányérokon egy ízlésesen sárgarépával pöttyözött marhahús lapka, vékonyra metélt zeller és krumpligolyócska érkezett, amire aztán a krémleveseknél vastagabb, a főzelékeknél meg vékonyabb, forró gulyáshabot öntöttek.  Semmi sem az, aminek mondják, ismételgettük a leckét, ám a levesféle íze nagyon is hasonlított a gulyáshoz.  

A meleg előételhez rozé dukált. Nyúllal töltött raviolit kapott a díszes kompánia, amire lágyra főzött fürjtojást helyeztek és ahogy az ember kettészelte a tojást, annak a büszke sárgája, végigcsorgott a tészta forró testén és úgy vonta be a fogást, akár egy könnyű ruhácska. A menü szerint a ravioli „paradicsomvízben” ejtőzött. A fürjtojás, a fűszeres nyúl és ez a mártás pedig olyan ízkombinációt alkottak, hogy a vendégek nyaka megnyúlt, fejük akár egy kígyónak ringatózni kezdett és ha valaki jól figyelt az ízek rögtönzött rabszolgái Verdi Nabuccójából az ominózus kórusművet kezdték dúdolgatni… (Pont ezt dúdolták...)

Egy rövid sorbet-szünet után, melyet a jól ismert nyírtassi Tallér rendezvényház éttermi mestere, Nagy János kevert, és többek között pezsgőt, fagyit, mentát, kamillát tartalmazott, már a főételt készítették elő a mesterek.

Szarvas a présben...

Sűrű vérű, nagy természetű villányi vörösbor ömlött a poharakba és a felszolgálók cloche-okkal fedett tányérokat hoztak, elrejtve a kíváncsi szemek elől a művészi módon megkomponált csodát.

Amikor lehullt a lepel és a pincérek felemelték a fedőket, ott pompázott a préselt szarvas, a borjúszűz, a csipke jus, a rizottó, némi hagyma, tök és burgonya, hogy elkápráztassa a hüledező közönséget. A borjú persze sous vide-olva, ahogy illik, hogy a közepe rózsaszín maradjon és most talán Krúdy Gyulát kellene megkérni, hogy mester súgjon már néhány metaforát annak érdekében, hogy az ízeket képes legyen egy magamféle botcsinálta újságíró is megeleveníteni. Omlós, fűszeres, roppanós na és lágy ízvilág közösen tréningezte az ízlelőbimbókat, hogy képesek legyenek megérteni, felfogni mit jelent, amikor egy kis csapat zamat egyszerre rohanja meg az embert és okoz nemcsak a szájban, hanem valahol a lélek mélyén is valóságos gyönyört.

Milyen az íze az Életnek?

De ezzel még nem ért véget a menet. A mátészalkai Szabó Sándor és Görömbei Sándorné, Irénke úgy döntöttek, hogy desszertként, lazán, könnyeden dobják az asztalra az „Élet ízeit”, mert az édenkert-édességüknek idén ezt a sokat ígérő fantázianevet adták. Az édes-sós karamellhab kóstolásakor persze megértettem, hogy mit is akartak üzenni.

Több mint 200 vendég birkózott meg a X. (szabolcsi) Mesterek Vacsorája menüsorával. Több mint 200 elégedett mosoly nyugtázta; talán mércét állított fel a jubileumi este. A történt még 2006-ban indult. Szoboszlai Gyula és barátai, akkoriban döntötték el, hogy bevállalják az erőt, energiát, pénzt nem kímélő feladatot. Hogy nem 14, hanem csupán 10 mestervacsora lett az elmúlt évek végeredménye jelzi, hogy nem kis feladat Szabolcsországban valami nagyot, valami exkluzívat álmodni és meg is valósítani.

Le a kalappal előttük!