Kiengedem a lelkem, elengedem a szívem. Kinyitom a kalitkám, leveszem róluk az élet szabta szűk egyenruhát. Mentrendszerűtlenül szállnak majd fel a debreceni reptérről és az interneten sárga madzag jelzi majd merre tekeregnek. Én meg addig zsíros kenyeret eszek, száraz bort kortyolok. Bekapcsolom a rádiót, benne a magányos zenekar, halkan pengeti. Ami fájna, mint szívtelen parasztok a felesleges macskakölyköt, belefojtom a Bujtosi tóba. Sötét, nehéz a víz, száraz náddal tüzelnek a cigányok. Mámma’ még tél van, mámma’ még jeget nyalogatnak az angyalok…