Mit csináljon az ember, ha a lelke mélyen csak egy ócska ripacs. Egy teátrális majom. Aki szereti, ha egyszerre hull a hó, mutat 37 fokot a hőmérő és úgy jön fel a szivárvány az égre, mint szerelmetes éjjel a telihold. Mit csináljak, ha még mindig tetszik, ahogy Heine belemártja a legmagasabb norvég fenyőt az Etnába és úgy írja az égre; szeretlek! Mit csináljak, ha a könnyek, könyvek, mosolyok egyaránt férnek el a tenyeremben és ha most a deres, jéghideg, kulcs nélküli lakatok nem zárnának el tőlem, hát az összes szent gyertyát odatenném az ablakod alá, kupacba raknám a Hortobágy szalmabáláit és dobálnám rá a szabolcsi akácot és a romantikától csöpögő, olvadás fényében láthatnád a boldog-szomorú Pierrot-arcom. Láthatnád, hogy boldogan integetek, mert minden másodpercért hálás vagyok, és ahogy számolom a derű óráit, a boldogság napjait, szinte rikkantva nézek a jégvirágtól homályos ablakokra és megfagyott égre; akkor is, így is megérte…