Száz éjszakán

ezer magány

millió fájdalommal

szelt át meg át

az éjszakát…

(József Attila)

Kárkittyom. Táncdalt kurjant az égre és belőle csillagok kezdenek pislákolni. Az alkoholfogyasztás eseményhorizontján túl kakofónia a háttérsugárzás. Parfümök és partnerek cserélnek gazdát. Elvetélt szerelmek törnek, mint pultról levert poharak és azon morfondírozom kihez bújtál oda ma éjjel. Táncolj cigány lány! És táncolnak piros cipők és kipirult orcák. Táncol a vénlegény, táncol a szebb álmokat látó pláza-maca és összefolynak a nagyregény szálai, mert egyszer csak reggel lesz. Egyszer csak bezár a mai ámulat, és a vasárnap kijózanító makacssága már nem emel az égig. Hát ennyi az élet. Még egy zongoraszóval áldozott, duhaj éjszaka. De te már fáradtnak tűnsz, mintha nem a régi volnál. Pedig a torok még bírja, a láb még járja és a szívbe is bele-beleszalad valami életmaradék. És még mosolyognak a lányok, még odabiccentenek, még kérnek egy bizonytalan mosolyt, mely megremeg, mint a késhegyén táncoló szerelem. Esterházy Pétert támasztom fel, hogy helyettem vendégszövegekkel szórja tele a meghekkelt életek. Kedves Péter, hát forog még a kis magyar pornográfia és az EGY NŐ, sokkal közelebb, mint távolabb. Aztán majd holnap, amikor felkel az októberi nap és a gyomorsavat húsleves enyhíti, amikor rántott hús és töltött káposzta hozza el a földi mennyországot, és már csak a dohányzóasztalra rakott sajgó láb emlékszik az átdorbézolt éjszakára, na majd akkor…

Más a képzelet, és más a képzelődés, ahogy más a beszéd, és más a fecsegés. A képzelődés az élet törvénye szerint működik, és az éhen maradt vágyakat köddel eteti; a képzelet a lét törvénye szerint működik, és amit megteremt, műalkotást, tettet, gondolatot: valódi és igaz.

EZ volt ám az élet. Egyetlen éjszaka tartott. Belefért egy kibérelt motorcsónak, belefért egy szikla közé ragadt vasmacska, belefért az a fúziós csók, az az áldott ölelés majd és minden kín, amit ember csak a szerelem miatt képes elviselni. Ahogy beálltam az autóval egy tavalyi, július 28-i Zsolti járkált a tó körül. Láttam azt a bolondot, láttam azt a szent bolondot és néztem, de nem szóltam neki. Néztem, ahogy majd egyszer talán nézem ezt az október 13-i bolondot. Két éve ilyenkor a konyhában egy videó készült. Az volt ám a romantikus film. Az volt ám a csoda. Ha most június lenne, forró hajnal köszöntene, de vénasszonyos október lett, álmok, vágyak, remények nélküli október. Mesés ábrándok vackolják be magukat az avar alá és ha ez a tél nem visz el, egy csontra fagyott madárijesztő kezdheti majd el az évet…

De addig még igyunk, meg akácos út, de addig még rámás csizmát viseljen a babám és semmi mást, addig még a füredi Anna-bálban és sose halunk meg…