Fél órám van, hogy megírjam neked életem legszebb történetét. Te most nagyon messze ültél le tőlem és ha jól látom, nem is vagy egyedül. Pedig hoztam bort. Neked Irsait. Behűtve. Magamnak azt a Kúcs Merlot, amire pénzem sem volt, te fizetted ki a „numeróúnóban”. Olyan fiatal voltál, hogy nem is volt még történeted. Az első fejezeted kezdted írni, hihetetlen derűvel, delejjel és olyan égig érő bájjal, hogy abba bele kellett szeretni. Meg is tettem.

Tudod, hiába van most köztünk, hegy, folyó, meg szakadék, olyan okulárét hagytál itt nekem, hogy bármikor láthatlak. Csak tudod, ha felteszem, valahogy folyni kezd a könnyem, meg valami nehéz ólomfolyó szalad össze a mellkasomban. Pont ott, ahol neked dobolnak. Napjában 24 órában, 1440 percben és 86400 másodpercben. Csak azért írok számokat, mert vizsgaidőszak van és egy vérbeli közgazdász biztosan jobban ért a számok nyelvén.

Onnan tudom, hogy ez a világ vége, hogy minden történetet megírtak már. Csak a sajátunk maradt meg. Ez a feladat, jól megírni a saját történeted. Izgalmas legyen, erotikus, sokatmondó, tanulságos. Vagy egyszerűen csak szórakoztató, mint egy Kőhalmi-Bödőcs est.

Forrók az ujjaim, itt van benne életem legjobb története. Csak egy baj van, valahogy bele akarlak írni, Te meg ahelyett, hogy élveznéd, folyton kimászol a történetből. Folyton kiírod magad belőle. Én meg ragaszkodnék hozzá(d), hogy nélküled, ilyen női főszereplő nélkül, az egész fabatkát sem ér. Semmit. Mit írjak rajta. Nélküled? Ugyan. Túl vagyok kismillió kasztingon és belátom már. Vagy veled van sztori, vagy bezárom az összes könyvtárat, mozit, színházat. Mindent. Bedobálom életem kráterébe az eddig írt fejezeteket és vegetálok majd, mint Rimbaud Afrikában. Nekem te vagy a női Verlaine. Nekem te vagy Bonnie Parker, miközben egész éjjel egy Clyde jelmezt próbálgatok. Nekem te vagy Leila hercegnő, amikor Han Solónak képzelem magam, te vagy Lois, amikor Supermanként repülök a Görgey utca felé…

Mondom, minden történetet megírtak már. Csupa páratlan páros tetszeleg a világot jelentő deszkákon. Csak nekünk jutott egy kutyakomédia? Csak mi kaptunk volna valami szerencsétlen drámát? Csak nekünk kellene lógó orral elfogadni, két dudás nem fér meg egy csárdában?  

Édes istenem. Hát két dudásnak faragni kell egy harmadikat, meg egy negyediket! Két dudásnak nagyzenekarra kell gyúrnia, nem egymás ellen fújnia. Két dudásnak pontosan úgy kell fújnia, hogy amikor az egyik éppen szünetet tart, akkor a másikra mutasson; tessenek megnézni, Ő a világ legjobb dudása! Hogy aztán, amikor éjjel az ágy mellé teszik a hangszert, egymás ajkáról gyűjtsenek, szedegessenek új, sohasem volt harmóniát….