– Megmutatom! Csak gyere velem, kérlek – mondta a férfi.

A pap elmosolyodott.

– Kísérlek. Csak bátran – felelte.

A férfi felült az ágyban. Nagy nehezen felhúzta a fűző nélküli, könnyű cipőjét. A felesége hozta be, mert mást nem tudott volna felvenni. Egy háromlábú bot némán, de készségesen állt az ágy mellett.

Szuszogott, recsegtek az ízületek, de hajtotta valami láz: fel akart állni, meg akarta mutatni, hogy képes rá. Hetek teltek el ágyhoz kötve. Ha ki akart menni a WC-re, tolószékbe rakták, kitolták, aztán iszonyú körülményesen ültették a fajanszra. Ha végzett, jelzett. A WC mellett is volt egy gomb. Ha megnyomta, megérkezett a felmentő sereg.

Utálta, hogy a bal kezével kell rendbe hoznia magát. Egy virtigli jobbkezesnek: kényszer, bénázás, küszködés.

Vett egy nagy lendületet, és felállt.

Állt.

Sose tartozott a magas emberek közé, de most úgy érezte, hogy iszonyú magasan hordja a fejét. Talán magasabb lett mindenkinél. Mert áll. Képes rá. Állni. Egy kis imbolygással, de állni.

– Akkor Lázár-üzemmód bekapcsol! – nevetett a pap.

– De gyere mellettem! – kérlelte a férfi.

– Jövök! Itt leszek!

Sántikálva, a háromlábú botra támaszkodva megindult. Apró, kis lépésekkel. Eszébe jutott, hogy a pocaklakó is így fog majd megindulni. És talán így indult el a sírból feltámasztott Lázár is a könnyek között mosolygó Jézus felé…

A WC-ig már menne – gondolta, ahogy a mosdó ajtaja előtt eltipegtek. Aztán balra fordultak a folyosón. A hűtőig már egy másik világ volt. „Atyaég! Akár a hűtőig is el tud jönni.”

A diszpécserpult előtt az irgalmas nővérek mosolyogtak.

– Csak óvatosan! Óvatosan! – szólt az aggodalommal vegyes biztatás.

Csoszogott.

– Csak bátran! – mosolygott a pap. Hosszú idő után, néhány éve neki gyónt meg. Kiöntötte a szívét. Jól esett a feloldozás…

A férfi elfáradt. Szemben vele az ebédlő. Hetekig tolószékben tolták reggel, délben idáig. Józsi, a beteghordó mondogatta: „Te a saját lábadon mész haza! Hidd el!”

Most jól esett volna leülni. A pap nem hagyta.

– Teszünk egy kört az ebédlőben, és visszamegyünk – jelentette ki.

A férfi megizzadt. Visszamegyünk. Az ágyhoz. Vissza a biztonságot jelentő vízszintesbe. Vajon Lázárnak is nehéz volt visszajönni? Újra lélegezni? Felemelni a kezét? Járni?

Visszatértek. Elfáradt. Lihegett. Remegett. Tudta, hogy minden porcikája fájni fog.

– Ez az igazi irgalom. Ugye tudod? – kérdezte a pap. – Lázárszombaton. Kelj fel és járj!

A férfi fáradt mosollyal nyugtázta, de most csak arra tudott gondolni, hogy nagyon fog fájni ez a "Lázár-kör". Este nagyon fog fájni…