Nem, nem, nem. Sose gondoltam volna, hogy egy mese miatt ébredt protest érzés ültet majd fel az irodalmi teremtés lovára. Westeros többet érdemel! Vagy legalább is egy sokkal nagyobb ívű, epikusabb mesét. Ez a nyolcadik év, olyan mintha elfogyna a mondókánk. Mintha minden sajtot kiénekeltek volna a szánkból és most ott kucorognánk fázósan egy faágon. Olyan, mintha másodkézből kellene egy mesét elmondanunk és szép szavak helyett csak borotvált tőmondatok jutnának eszünkbe.

Pedig emlékszünk még az eposzra, legalább az irodalomórákról. Emlékszünk még a nagy időkre. Csak éppen most már a plasztik-lezárások kora érkezett meg; úgy tűnik, az alkotóknak a történet elvarratlan szálaink sebtében elvégzett összefércelése a legnagyobb gondja.

Pedig milyen szépen indultunk. Az évad első részében belovagoltak a hősök, megszámoltok (enumeráció) a seregeinket, hogy aztán némi félelemmel teli retardációt követően egy teljesen logikátlan csatában izgulhassunk imádott hőseinkért.

Egyetlen jól sikerült késszúrás, aztán rendet tesz ebben a megbomlott világban. Egyetlen késszúrás elég lett ahhoz, hogy tovább léphessünk és figyelmünket most már Cersei ármánykodására fordíthassuk. A mások „szarvas”-vezéréről nem tudtunk meg semmit. Az Erdő gyermekei helyett pedig, Arya jelentkezett be, hogy véghezvigye a Deus ex machina-t.

A koncepció megbicsaklik, a csata buta véget ér, hiába a nagy veszteség, mint Jorah és Lady Mormont, valamint Theon Greyjoy halála, az ütközet logikátlanságai, valamint a Mások vezérének bugyuta likvidálása újraírásért kiáltanak…

Íztelen tablók, dísztelen, fénytelen, dicstelen megoldások helyett valami szebb, meghökkentőbb és okosabban kivitelezett mesére várunk. Nem, nem akarunk mindenkit megmenteni, hepiendek, összeborulások habkönnyű leányálmával, de az sem mindegy, hogyan írunk ki valakit a meséből, az sem mindegy, hogyan zárjuk le a világ legnagyobb rajongótáborával rendelkező, meghökkentő meséjét.

Most ott tartunk, hogy a legkedvesebb szereplők egy része rezignáltan, vagy az őrülettel küszködve, esetleg a hatalomvágytól begőzölve kapaszkodna a Vastrónra. Most ott tartunk, hogy a nagy csavarok, egy Dallas szintű szappanoperává alakultak át, pedig a fantasy eszköztára most annyi mindent megengedne, hogy nem győznénk kapkodni a fejünket.

Még egy csatára elegendő sárkány maradt, még egy csatára elegendő sereg maradt, még egy összecsapás, aztán az utolsó részben már csak a bakiparádét vetítjük?