A hatodikon lakott. Már ezer éve. Minden szagot, illatot és zajt ismert. Az ötödikről minden szombat délben vékony, avas zsírszag ömlött a nappalijába. Főznek. Állapított meg. Utálta ezt a szagot, de valahogy ez lett a szombat illata. Az avas zsírszag, amibe kis idő múlva hagymát dobtak. Nagyot csattant az ajtó. A liftből Császáriék szálltak ki. Ismerte a férj, a feleség és a kisfiúk hangját. Hangosak voltak és sokat veszekedtek. A gyerek úgy nőtt, mint a gomba, soha nem szóltak rá. Volt egy kiskutyájuk. Egy yorkie. Imádott ugatni. A fiú egész nap szaladgált vele. Dübögött. Jó, hogy nem felettem laknak. Ettől megnyugodott. A kissrác folyton hagyta, hogy becsapódjon a folyóson az ajtó. Nagyot tudott csattanni. A behúzója öreg volt és rosszul beállított. Éjszaka sokáig hallgatta a felette lakó tévéjét. Egy 85 éves öreglány lakott a hetediken, pontosan felette. Egyszer el is áztatta. A néni süket volt, mint az ágyú. A tévéje ordított. Folyton főzős műsorokat nézett. Elaludt előtte. Ő meg hallgatta.

Vegyünk egy szép fej hagymát, meg egy kis paradicsompürét, valamint egy cikk fokhagymát és pirítsuk le… Nagy divat a humusz… Az avokádó bármivel ízesíthető…

Az erkélye egy parkra nézett. Azon túl ott volt az állomás. Minden reggel itt kávézott. Nyugtalanul, mint akinek egyfolytában dolga lenne. Hunyorogva nézett a pályaudvar felé.

A Tulipán IC 25 percet késik… a harmadik vágányra érkezik…. kérjük vigyázzanak…

A mondatok felét, harmadát elfújta a szél. Egy vonatra várt. Örökké. Egyetlen vonatra várt. De az soha nem jött meg. Az a vonat elment. Ő felszállt. Őt elvitte. Az a vonat a ködbe veszett…

De ő minden este lement a pályaudvarra. Pontban 19:07-kor. Ekkor indult, ezer éve az a vonat. Feltartotta a kezét, mintha bakter lenne és az képzelte, hogy ő irányítja a vonatok forgalmát. Felemelte a kezét, füttyentett, majd leejtette a karját és lehajtott fejjel indult haza. Ha ismerőst látott elfordult. Gallérja mögé rejtette arcát. Sápadt volt, szótlan, mosolytalan, egy ember volt, aki mindenkivel haragba van…