Azon a napon a kis herceg elszámolt a végtelenig. Kétszer. De semmi sem történt. A napfelkelte is napnyugtának tűnt. Halomban állt a csokoládé mellette, de nem olyan volt az íze, mint régen. Rajzoltatott egy fekete rigót, de annak meg a füttye… Istenem a füttye, olyan semmilyen. A szikrázó nap fénye meg… Tudod, ott kétszer, lent délen, egy szigeten, ott igen, de most meg, halvány, mintha koszos celofánt raknának elébe.

Aznap a kis herceg csak mobilját bámulta. Bűvölte. Letette maga elé és nézte. Coelho szerint meg kellett volna csörrennie. Coelho egy újabb hiú könyvön dolgozik. Ez meg… Ez meg a legkisebb kisbolygó. Sivár, hallgatag, veszettül hűvös. 

Néz. Mormol valamit. Ha akarná hallaná. Fúj a szél, a keze nem, de a sálja integet.