Eltűnt egy generáció Nyíregyházáról. Az egykor pezsgő éjszakai élet most visszafogott és csendes lett. A mindig (neg)édes nosztalgián túl tény, hogy az innen származó 20 és 30 közötti fiatalok most Budapesten, Németországban és Angliában buliznak, mert ott találták meg a számításukat. A szabolcsi megyeszékhely egykor hangos éjszakái most szolidabbak, de azért akad, ahová érdemes elmenni bulizni.

Add ide a "mikit"!

A Doors előtti lócákon, ahol egyébként whiskyvel bolondított energiaitalt ittak a csurkás lányok, egy este Jáksó Laci, meg a Danubius stábja ücsörgött. Szabó Jani barátommal krúzoltunk a Nyírbátorhoz képest fényárban úszó nyíregyházi utcákon, egy komoly, férfias Fiat Tipóban, amikor Laci annyit mondott az élő adásban, ha valakinek van elég vér a nadrágja netovábbjában, vegye el tőle a mikit, mert ő elfáradt.

• Nem megyünk oda! – nézett rám Jani szigorúan, de én már bezsongtam.
• - Ez az! Ez lesz az este fénypontja! - és nekem már viszketett a tenyerem, annyira kívánta a mikrofont.

Persze odahajtottunk. Bemutatkoztam Jáksónak, aki tartotta az ígéretét. Így aztán azon a nyári éjjelen komoly (bruttó) öt percig, (a zenével együtt) egy bátori gyerek üdvözölte a hallgatókat.

Ez jutott eszembe, amikor éjjel a mínusz 8 fokban, hazafelé sétáltam a Vasváriról. Át a Holló és Sólyom utcán, gyöngéd pillantást vetve az (ős)Giri Gyros üzletre. Legenda volt a városban és a környéken. Egyszer sorban állva, három debreceni gyerek ecsetelte, hogy ide járnak gyrost enni, mert ilyen a Hurkásfővárosban nincsen. Pirított kifli, olvasztott sajt, mennyeien fűszerezett csirke és az az összetéveszthetetlen giri szósz… Itt a számban az íze, még akkor is, ha legalább egy méretes frottír törülköző kellett az elfogyasztásához…   Persze butaság lenne elhallgatni, hogy a non-stop üzemelő, Búza téri Twin Peaks előtt is pezsgett az éjszaka és a másik titkos kedvencünk a Garibaldi és Ifjúság útja sarkán működő Kőfal Jackson csodája volt; a májas gyros, füstölt Anikó sajttal...

A Corner csendes, a Kossuth utcán egy szúnyogot is meg lehetne hallani, ha nem február lenne, a Sarkantyú végén sötéten alszik a Keszegsütő. Egykor Zenornak hívták és tucatnyi lurkó röhögött előtte az éjszakát üdvözölve.

Bánt a némaság. Ha lehunyom a szemem, Ákos korai zsengéje kezd dalolni bennem:

Emlékszel, még ugye/ A kamaszéveinkre/ Ahogy együtt volt az a néhány/ Jóbarát/ De nosztalgikus a nóta/ Mert szétszéledt azóta/ Az a szépreményű jó kis/ Társaság…

"Durbincsatok!!!"

A hidegben, a nehéz szívből most könnyű látomás tör elő. Főiskolásként az éjszakák a Metro, Doors, Bahnhof Bermuda-háromszögében teltek. Hány és hány és este fordultunk meg mindháromban, a szerelem Szent Grálját keresve… A Metrót belterjes mennyországként tartották számon, mert a külsősök oda be sem tehették a lábukat. Persze néhány bennfentes mindig akadt, aki láthatta mi folyik a 4-es és a 3-as kolit összekötő folyosó alatt elterülő földalatti világban. Már a lépcsőn lefelé vágni lehetett a füstöt. Tömeg mindenütt. A hosszú, hűvös és fűtetlen folyosón, MÁV vagonokból kiszuperált, műbőr üléseken, átszellemült hallgatók váltották meg a  világot. A fiúk fűzték a csajokat, ők meg a szerelem egy fura, ábrázolhatatlan arcáról álmodtak. A falakon italozó életmódra nevelő és felszólító barlangrajzok. A kedvencem Törpilla volt, aki ennyit üzent a mindig ifjaknak: Durbincsatok! A játékos kedvű alkotó, ezzel nem feltétlenül arra utalt, hogy Gárdonyi novellái is szerepelnek a szigorlati tételek között, sokkalta inkább a bűnrossz, na de olcsó Eger-Mátravidéki almabor, bátor fogyasztására biztatott. Micsoda szerelmeket, az alagsorból az égig érő bulikat látott ez a légópince. Sajnáltam, amikor bezárt. Helyette kaptuk meg a 2000-es években országszerte elhíresült „hácét”, a Hallgatói Centrumot. Ez a hírhedett kultúrhely ékes bizonyítéka volt, hogyan lett egy valamirevaló tanárképzőből egy időre diplomagyár. Amikor a mellékelt videó készült, a levelezősökkel együtt, több mint 12 ezer diák tanult itt. A videó nagy port kavart. A főiskola akkori vezetése szigorú hangvételű sajtótájékoztatón határolódott el a sztereotípiáktól hemzsegő, antiimage filmtől... 

(Egyébként meg a bunkóság teteje volt a klip, meg a hozzá írt szöveg, mar csak azért is, mert biztos vagyok benne, hogy az "alkotók" is ide szerettek járni, de hamar kiderülhetett, hogy képtelenek megugrani a lécet... így aztán bánatukban zenélni kezdtek... csak akkor kattints rá, ha 18 éves elmúltál...)

Az idősebbek arra is emlékeznek, hogy a Bessenyei György Főiskola és főként a kollégium alagsora tele volt klubhelyiségekkel. Puritán nevük ellenére (Teaház, Kávéház, Herman) időről-időre nagy élettel teltek meg, mert akkoriban egyfolytában Repült a bálna és több ezer éhes, szomjas és dühödten vágyakozó „hallgató” kiáltotta az éjszakába: még, még, még ennyi nem elég. Van az a kor, amikor nem lehet betelni az élettel. Amikor minden éjszaka rövid, amikor minden ital kevés és minden boldogság olyan illékony.

Kétezer mindennel leszámolt?

Még a 2000-es évek elején is nagyon pörgött a (bel)város. A X-Café előtt nagy csordákban ácsorgott, ivott és élt a nép. A Dock Cafe-ban a Return of the Tres szólt és furcsa módon az Unicum több részeg embert okádott a Búza térre, mint amennyi oda előtte betért… A picit sznoboknak az Absolut adta magát, de sokan csókolóztak a Cock and Bullban vagy éppen a  Kelet áruház alatt helyet kapó nyírségi Afrikában, a Kom Ombóban...

És persze megéltük azt is, hogy a "classicus" Doors mellett, az István utcán (High-Tech), a Kállói úton (Amstel) és a Debreceni úton (Coca-Cola) is diszkó kínálta magát, a Barbizon táncszínpadja pedig még őrizte leánykori nevét, a Beatles-clubot, ahová csupán tagsági kártyával lehetett belépni.

Az egykori főiskolások jól emlékeznek a „hallgató”-ellátó kocsmákra. Ilyenkor télen  a nagy sarat leküzdve, lehetett eljutni az UV-ig, de működött a Stadion büfé, bicnic Béla vezetésével és az örök klasszikus III. félidő, ahol a Várda+Borsodi kombót csak főiskolás menünek hívták. Ha valaki a belvárosban járt a 100 méterenként talált savanyú sörszagú kocsmát a Gössertől a Gödörön át, a Márka presszóig. Nagy becsülete volt az éjjel-nappaliknak (pl. West-Rex, Mókuska), ahol a kocsmai ártól olcsóbban lehetett hozzájutni a boldogságcseppekhez.

Mindez arról jutott eszembe, hogy Nyíregyháza éjszakai élete most azért hagy némi kívánnivalót maga után. A legnagyobb probléma, hogy nincs fizetővendég. A mostani 20 és 30 közötti korosztály elpárolgott a városból. A legtöbben Budapesten, mások még távolabb Németországban, Angliában élnek, dolgoznak. És eszük ágában sincs a visszatérés.

Hiányzik az utánpótlás?

A szabolcsi megyeszékhely persze egyelőre még mindig diákváros, de jelenleg a középiskolások tűnnek fel a bulinapokon az utcákon. Ehhez mértén szolid kínálat mutatkozik az éccakázáshoz még hétvégente is. Még Debrecenhez vagy Miskolchoz képest is látványosan kevés a belvárosi szórakozóhely, beülős, zenés kocsma.

Hideg és csendes a város, mindenki álmos, mindenki álmos..? A legnagyobb bulik még mindig Sóstógyógyfürdőn, a Barbizonban találhatóak. Ez egy igazi állócsillag Nyíregyháza egén. A belvárosban azonban szolidabb a kínálat. Működik az Absolut 2.0, van egy Mamma Mia, koncertek bevált helye a Club Hollywood, a Chloéban péntek este zenére lehet vacsorázni és néhány igényesebb kocsma is csalogat. Nagy baj, hogy az egyetemek hallgatói szinte észrevétlenek maradnak, láthatatlanok a tipikus "értelmiségi" ivók és bulihelyek...