Két napra elvitted a hangom. Kék-fehér villamos futott el mellettem, a Nagytemplomot fényképeztem és később a kocsiban már némán kuporogtam, mint a sírok a Kassai út mellett. Ne hidd azt, hogy megijedtem. Talán csak néhány percig tartott a félsz. Aztán a nyugalom ült mellém. Még a templom előtt találkoztam vele. Micsoda élmény volt! Az üres White Star mellett kavarogtam, mint egy őszről maradt levél. Bámultam a templomot és akkor ott abban a februári ürességben, mintha valaki mellém lépett volna. Megörültem, mert azt hittem itt vagy valahol és fénylő tested hullámtermészete gyújt bennem rőzse dalokat. Füstöseket, furcsákat, búsakat és bíborat. A szerelem úgy nyújtja a nyakat mint a várakozás a napot és voltam radarállomás, mikor hallom meg angyallábad lépteit. Mikor látlak délceg huszár oldalán nevetve, mikor fordítod el fejed, hogy tudjam, szerelmed napja örökre megfogyatkozott…
Ám nem te jöttél. Nevezd, aminek akarod. Rázd a fejed, hogy hazudok. De akkor ott, mint forróvíz-távvezeték lyukadt ki a lelkem, hogy a nyíláson át egy ismerős arc mosolyogjon rám. Egy arc, mely nem átallott hozzám hajolni, egy arc, mely biztatott. Ha pap lennél tudnád, hogy az irgalom arca volt, de így inkább azt mondom a remény kegyelme kopogtatott.
Kabócahangon szólt hozzám. Édes zümmögés zsongott a fülemben és jól értettem mit mondott. Minden szóban ott a hazugság, minden szóban ott a félreértés. Hát szavak nélkül tied minden szabadság. Szavak nélkül már csak a hazudni képtelen szemem marad, a csókom, a karomban maradt ölelések, a szívemben ragadt szerelem….
Két napra elvitted a hangom. Itt ülök a gép előtt, mint rokkant szerelmes, mint elátkozott szerető, mint összegyűrt álom. Itt ülök a gép előtt és életem romjaiból új várat rakosgatok. Ints, ha már azt is unod, hogy ócska dalokat dúdolgatok…
Ui: Nem haragszom rád már Debrecen-Jerikó. Nem haragszom, hogy falaid mögé nem jutok. Nem haragszom, hogy előttem zárod be a kapukat, raksz lakatot szívekre. Nem haragszom, hogy kincsed így félted… De ne feledd, holnap viszem magammal a frigyládát, s ha kell nem hétszer, hanem 77-szer járom körül falaidat és fújom kürtöm addig, míg falaid végképp, örökre leomlanak…
