(...egy "nem túl eredeti" levél első, nyilvános utánközlése...)

Herr József!

Megkaptam versének fordítását, amit nagyon köszönök. Megfogadom a tanácsát. Mesélek. Talán nem úgy, ahogy Ön azt várná tőlem, de szaggatva, pulzálva, vissza-visszapörgetve éveket, eseményeket, örömöket és fájdalmakat kap tőlem. Mesébe szerkesztve. Ne féljen, valódi mese lesz. Igaz szavak szépségről, bajról, sőt sikerről és kudarcról is. Talán nem tudja, hogy mesében nekem Kipling a mérce. Sokszor sétálok a dzsungelében, ahol szembe kell néznem a bennem élő becsvágyó vaddal: Mauglival. Sőt időről-időre megkönnyezem a Ha című versét. Gyermeki énnel találtam rá, gyermeki én tör fel belőlem évtizedek mélységéből, ha olvasom…

Más. Kosztolányi halála egész Európa vesztesége. Fehérek között az egyik legeurópaibb Ő volt talán. Tudja mély együttérzéssel gondolok a magyarokra. Nagy, de tragikus sorsú nemzetként tekintek Önökre. Meg ne haragudjon  érte, de majdnem rokontalan anyanyelvük, szűk dobozában, elzárva a világ szeme elől, maguk valódi csodákat teremtenek, csak éppen olyanok, mint a szignó nélküli remekmű. Aki ilyet birtokol tudja, hogy érték, de az ismeretlenség őrjítő kétségei élete végéig mardossák.

Hű maradok kéréséhez, megpróbálok ebben a megbolondult Európában ember maradni.

Jövő héten Észak-Rajna-Vesztfáliába utazom. Egy hétig leszek ott. Egy hétig egy fura lélekkísérletnek vetem alá magam. Közben pedig nyitott szemmel járok majd a világban. Látni akarom az idegen arcokat, idegen örömöket és idegen fájdalmakat. Beszélgetni szeretnék, hosszú éjszakákon át, koncerteket hallgatni és talán jókat enni. Tervezek kirándulást Münsterbe, Düsseldorfba és Bonnba is. Majd meglátom mennyi időm lesz. Münster azért is fontos, mert mint tudja, itt írták alá a 30 éves háborút lezáró Vesztfáliai békét. Harminc év téboly, embertelenség és nyomor után az ember rájött, isten, erkölcs és szeretet nélkül nem lehet élni. Ma is erre lenne szükség, ebben a fejre állított, foltozott, öntudat nélküli Európában. 

Tudom, maga is nehéz időket él. Lelke csatái olyan hangosak, hogy írásait olvasva fejemben az armageddon zaját  ébreszti.

Lieber Attila! Arra kérem a teremtőt, hogy adjon nyugalmat háborgó, szerelmes szívének, lelkének! Azért esedezem, hogy derűsebb napok virradjanak ránk.

Sose felejtse el; még élünk! Az élet pedig kiszámíthatatlan.

Higgye el a tenyerén a rossz mellett, ott a jó is! Maga dönti el, melyiket választja…

Üdvözli: Thomas Mann