Honnan van még bennem tűz, amikor az utolsó gyufám is eláztattad a nyári esőkben? Honnan van bennem akarat, amikor láncfűrésszel vágtad le kezemet, lábamat? Honnan van bennem érzés, amikor a néma hetek alatt megtanultam gyűlölni az összes érzést? Mitől dobog a szív, amikor darabjaira hullott és a turmixgépben rostos levet kevertem belőle? Honnan van bennem remény, amikor a reménytelenség kénköves esőjében, túl az eseményhorizonton egyetlen tű fokába sűrűsödött az összes élet? Honnan van bennem hit, amikor sem fehér, sem fekete templomokban leülni nem tudtam? Honnan van bennem szeretet? Mikor tükröd rég nem vagyok? Mert belül újra és ismét, bolond vagyok; teljesen értelmetlenül éjfélkor jönnek hozzám a hajnalok. Ismét és ismét; sárga porban, disznóólban, legyek uraként, a vállalt magányban is ragyogok...