Három hónap után recsegve kezd mosolyogni. Pedig egyetlen poénra sem emlékszik. Hosszú álom volt. Csipás szem. Egy sárkány egyfolytában kiabált vele. Lángot fújt, sakkban tartotta. Majd egy fura májusi délután kábán, kócosan, ólomból öntött végtagokkal ébredt. Pulyaként zokogott, ha egy ilyen letaglózó, csirizes álomból magához tért, most azonban csak néz maga elé és sokatmondóan mosolyog. Ücsörög az álmos napfényben, mint egy boldog öregember. A május tanítja élni. A békáktól mindig irtózott. Most éjjel a nyelvüket tanulja. Kecske, varangy, leveli, egyre megy. Csak tájnyelvi változat. Csókolva mindből erényes királyfi lehet. Amikor gyerek volt a levelibékák még a meggyfára is felkapaszkodtak. Most ő ülne a fehér nyár tetejébe. Mint egy matróz kémlelné a pontot, hol fészekrakó vágyait kibonthatná. A világ szíve a lába alatt dobban. Szélesedik a mosoly, benne egy vásott gyerek dörömböl. Egy gyerek, aki a vizek láttán ismét kapitánynak érzi magát. Álmában királynőknek tiszteleg és fehér egyenruhája makulátlanul feszül büszke mellkasán. Hajóját komoly bálnák és bölcs teknősök kísérik. Csak a fontos kérdések izgatják...

Lehet-e Jónásból tengernagy? Saulból hiteles ember és a tékozló fiúból jó apa?