Ahogy egybeér Nagyhét és a Költészet napja, úgy lesz minden nap rím a megváltásra és minden valódi költészet szentség. Nekem a költészet egyfajta lelki eucharisztia. Átvonul az ember lelkén az ütemhangsúly, a győzedelmesen kimondott szó isteni dallama.

Jánosi Zoli kellene ide. Ő majd elemezné, mint egy irodalmi-pszichológus a versben bujdosó összefüggéseket. A saját sutaságunk, butaságunk, korlátoltságunk tesz minket földhözragadttá – hangsúlyozná.

Amikor Michelangelot magyarázom, megmutatom az athleta Christit. Megmutatom a győzedelmest, aki fanfárok között, daloló ajkak kíséretében érkezik. S hozza magával Attilánkat. Hozza magával, mert kiérdemelte. A mindenség katonája, a nyomorúság bakája jön félszeg mosollyal. Maga sem hiszi, hogy az összes fűszálon ő lett az él. Ő lett a mondat, alany és állítmány. Az ő születésnapja a magyar költészet origója. Visszahelyeztük a füvek zöldellő erejébe… Talán nem túl későn, talán nem túl megkésve.

Isten éltesse!