Írd meg nekem a legszebb történetet. Meséld el. Lassan, hosszan. Minden részletre kíváncsi vagyok. Hallani akarom. A Te sztorid… Úgy kezdd, ahogy megtörtént. Én elhiszem, hogy meguntad, hogy minden reggel ugyanazt a findzsa tejet tette eléd a Tejút. Én elhiszem, hogy hideg lehetett az űr. Néma. Hogy évezredekig csak magadban beszéltél egy semmi kis fotonon utazgatva. Ott találtad ki magad, ott találtál ki engem is. Bolygóról, bolygóra bolyongva engem kerestél. Hidd el, én inni fogom a szavaid.
Kisvárosban nőttél fel. Tudom. Gyerekként is sejtetted, hogy földönkívüli vagy. Mert amikor egy júliusi éjszakán a tenyeredbe vetted a szíved, megláttad rajta azokat a furcsa rovátkákat. A Szíriusz felé fordítva pedig felizzott, mint a parázs előttünk.
Csak akkor bocsátottad meg, hogy állatokat is eszünk, amikor az első füstölt szalonnát megsütöttem neked. Nyárson. Csöpögött a zsír, kenyérre, újhagyma karikákra… Végigfolyt a barnára sült alkarodon is. Bikini volt rajtad, meg sort. Én meg csak néztelek. Te nagyokat haraptál a szeletekből, majd felvillanyozva nyelted a tökéletesre sült szalonna-katonákat….
Elhittem neked azt is, hogy Görögországból másak a csillagok. Néztem a Dodekanisos égboltját, miközben uozót kortyoltam és az orrom betöltötte a rostra tett tsipura semmihez sem hasonlítható, mennyei illata.
Akkor elhittem neked, hogy a születésed csak illúzió volt. Megrendezett akció. Hogy nem is anya szült. Hogy téged csupán a vágy vezetett ide, de úgy szeretted őket, mintha édesek lennének és sírtál, amikor elhagytak…
Egyetlen anyajegy sincs a tökéletes testeden. Talán ezért is hiszek neked. Nincs benne hiba. Olyan vagy, mintha az internetről rendeltelek volna. Nemes, fényes, bájoló. Nincs ellenszered, nincs mentségem, amikor azt mondom; jobban szeretlek maga magamnál. Pedig úgy ismertél meg, mint önző egykét.
Napokig nevettél, amikor egyszer hoztam neked egy könyvet. Apró pici, fekete könyv. Borítóján egy UFO. Carsac Sehollakókja. Imádtad. Hetekig erről beszéltél. Kaszás Felderítője már a húsodba vágott…
És hogy szereted a romantikus meséket… Mindent, ami giccses, nyálas, ami édesen fájó, ami a szívet forgatja, nyúzza, tekeri, csavarja. Mindent ahol élhetetlenek, vagy ahol halhatatlanok a szerelmesek, ahol tragédia lesz és ahol mennyben köttetik meg két ember pókfonál kapcsolata.
Amikor nézlek, kitágul a tudatom. Fogalmam sincs, hogy ezeket a mágikus energiákat, hoztad-e, teremtetted-e, vagy csak egy hiba miatt szórod szét magadból. Ám, amikor kiömlik belőled én elé állok és hagyom, hogy átáradjon rajtam ez a földöntúli, nukleáris energia. Mindig figyelmeztetsz, hogy ebbe fogok belehalni. Hiába meséltem el neked, hogy a Curie házaspár radioaktív izotópokat hordott a köpenyzsebben… Ilyenkor elkomorodsz és bolondnak tartasz. Gyereknek. Felelőtlennek.
Átölelsz. Sírsz. A könnyekből is tudom, hogy nem közülünk való vagy. Édesek a könnyeid. Mint a méz, mint a juharszirup. Édes könnyeket ereget a tavaszi reggelt idéző szemed. Hideg? Vagy tiszta? Sose tudom eldönteni. Ha csókolsz persze ez a kék is tud égni. A kezed a tarkómon, egyszerre véd, életet, új életet ad. 120 éves lettem a múlt héten és úgy nézek ki mint egy 30…
Többet tudok a világról, mint bárki a környezetemben, mert minden mozdulatoddal tanítasz. Minden csókoddal okosabb leszek és minden érintéseddel bölcsebb…
Írd meg életed történetét. Kivárom. Írd meg. Légy őszinte. Az lesz a kedvenc részem, amikor hozzám érsz…
