Love is all around…

A világ a szerelmet értelmezi. Coelho szerint csak akkor lesz értelme, ha Téged talál el. Mindaddig csupán egy szó marad. A világ szótárakba írja és magyarázza a szerelmet. Plátói. Csalfa. Viszonzatlan. Édes. Csúf. Szar… A szerelem – megfigyeltem - itt alszik a hajléktalanokkal együtt a Bujtosi-tó hídja alatt. Ő jön meg a legkésőbb, mindig csapzott, mint egy nyolckeres pillangó, aztán a hajnal sugaraival együtt Ő távozik a leggyorsabban. Ha korán kelek látom, ahogy a nád között, maszatosan menekül az emberek elől…

Sorban

Te, nálunk a Sparban olyan hosszú a sor a kasszák előtt, hogy az álmosabbak frissre szunyókálják magukat, mire fizethetnek. Egyszer láttam egy fiút és egy lányt, akik a sor végén ismerkedtek meg és mire a pénztárhoz értek már jegyesek voltak. Egy ismerősöm - állítólag - a Háború és Békével is végzett, pedig csak egy akciós ivójoghurtért szaladt be egy esős, nyárvégi napon.

Hajótörött

Egy kis darab nyolcvanas éveket vacsoráztam. Közben azon tűnődtem, hogy a dalszövegek, meg az ember. Egyáltalán semmi sem változik. Az ember nem, legfeljebb az elátkozott tárgyak. 16 zenélős kvarcóráktól az egy nap alatt lemerülő okos telefonokig csak az idő telik.

A hajótörött meg húzza a strigulákat. A sok ember között egy hajótörött vagy. Reggel nyakkendőben be a húsdarálóba, este aranyérrel ki. Nagy testamentumot senki sem ír. Pillanatnyi érdekek, a pénz, a hatalom játszik. Néha látom, ahogy szex közgazdaságtana (http://index.hu/gazdasag/2013/06/30/a_szex_gazdasagtana/) felfalja a szorgos hangyákat.

Hol vagytok barátaim? Vagytok egyáltalán? Aki megsértődik, az nincs. Aki nem hív, az nincs, aki egy év hallgatás után nem azt mondja; a csöndben is emlegettelek, az nincs… vagy nem tudod ott folytatni vele, ahol egy éve abbahagytátok nem is barát. Persze lehetsz, nagyon egyedül odabent. Foghatod az összes bajod, a sietős félmosolyokat  az elátkozott munkádra, az időhiányra, a rosszkedvre, a korodra. Foghatod a rendszerre, politikusokra.

A fenébe is, most sem áll itt senki a hátam mögött és nem mondja, mit írjak, nem diktál. Tehát szabad vagyok. Ha úgy tetszik, kimegyek az utcára és táncolok, ha úgy tetszik idecsődítem a fél világot és berúgok a többi árvacsalánnal.  Persze néha, olyan bizarrul édes játszani a hajótöröttet. Akár éveken át is. Magányos farkast. Közutálatnak örvendő, pofáját tartani képtelen újságírót. Játszani önmagad kimerevített fotóját, szobrát... Játszani valami kisistent, valakit, aki képes iránytani a vonatok forgalmát, akivel paroláz az Isten.  

A megváltás ott kezdődök, hogy a hit mellett okos célokra költöd a perselypénzt, beszélsz az ismerősökkel, ápolsz virágokat, barátságot, veszed a fáradtságot: magad váltod meg, más úgysem fog. Minden reggel ezt ragozom borotválkozás közben, de a hús, ez rothadt hús, csak nem enged. És akkor ott a mohóság, a gőg és hozzá az alantas, kisgatyában, sötétben is növekedni képes vágy.

Tegnap meg bőgtem. Annyira megbántottak. Távoli arc nélküli csinovnyikok, akik mit sem sejtenek egy túlérzékeny, vidéki kisfiúról.

Ma meg Figaro, Figaro, Figaro - a sevillai borbély egy munkamániás kéjgyilkos. Amadeusszal ittam az este. Ő többet bírt. Én csak néztem, ahogy mozog az elátkozott gigája. Épp úgy szereti a nőket, mint én. Nem! Jobban. Ő jobban szereti a piát és a nőket is. Én csak szeretném úgy szeretni a nőket és piát, ahogy Amadeus…

Freude, schöner Götterfunken Tochter aus Elysium, Wir betreten feuertrunken, Himmlische, dein Heiligtum!

Amadeus részegen is felemelkedik a földtől. Ordítja az örömöt. Le van nyűgözve Beethoventől. Ám borgőzösen félrekacsintva megjegyzi, hogy  a Mondschein Sonate, az azért vicces. Viccesen fekete. És nevet, ahogy egy vásott gyerek.

Visegrádi egyszeregy

Ha én lennék ott, ahol most a Köztársasági elnök. Akkor vinnék egy szerződést. Egyszerű bartert. Az lenne rajta, hogy mi készítünk turisztikai, marketing filmeket, reklámokat, meg Ők is készítenek. A közszolgálati tévékben ezt időarányosan, ügyesen ingyen levetítjük. A magyart Prágába, Krakkóba meg Pozsonyba hívjuk. A lengyelt, csehet Szoboszlóra, meg a Sóstói fák alá, aztán mehet Budára, meg a Balatonhoz is. A szlováknak elmagyarázzuk, hogy Békéscsaba, meg kolbász, meg ők csináltak várost Nyíregyházából. Meghívjuk, mert itt jobb a szalámi meg sztrapacska, mint otthon és van gyógyvíz. Csinálunk Kis-Nagy Európát. A Visegrádi négyeket kiegészítjük románnal, horváttal. Leszünk hatan és turizmusban gondolkodunk. Semmi másban. Talán fociban. Kelet-Európai Ligában… Talán. A többi csak tejhab az ivóban…

A ház előtt…

A ház előtt egy középkorú hölgy, 14 éves divatból emós, metroszexuális, izékkel átszúrt ajkú, orrú fiatalokat kérdez, hogy nem félnek-e a bűntől, meg attól, hogy kimaradnak a megváltásból. Arra buzdítja szegényeket, hogy illeszkedjenek be a társadalomba, térjenek meg. A gyerekek időnként egymásra bazsalyognak, nagyon perelnének vele, de csak nem „szólnak be”, mert a nő az egyik fruska édesanyja.

A lány lilásan vöröshajú barátnője a kompánia legszebb teremtése. Ajka alatt frissen átszúrt hegek vöröslenek. Bennük ravatalozófekete, gombban végződő, goromba piercingek. Egy langaléta, talpig fekete szerkóban pózoló, emo-metroszexuális kombófiú mosolyogva mondja: a kiscsaj jól bírta a strapát! A fiú követte el a „beavatást”. Majd röhögve felel a kérdésre, hogy szerinte mit fognak a lány szülei szólni, ha meglátják a remekművet: majd jól szétbasszák a száját!  

Mindenki nevet, csak a nő nem, biciklije kormányát markolászva térít, az ördöggel fenyeget, majd a tapintható hiábavalóságban hozzáfűzi, hogy biztosan szeretnének jó munkát, meg megbecsülést… Az egyik fiú, neki hegyes izék állnak ki az állából, azt feleli, metál énekes szeretne lenni. A gyulladt sebhelyes szépség tolmács, a magas fiú orvos. Kevés vér nélkül is tud szúrni, ha a piercingről van szó, egy injekció - szerinte - csak egyszerűbb lehet.

 Egy film jutott eszembe róluk. Egy erős, meghatározó film, meg az első néhány sora: https://www.youtube.com/watch?v=gwLSJgN423k

Renton, Sick Boy, Begbie, Spud, Diane, Allison, Lizzy áll előttem. Csak fiatalabbak. A szép lány most büszke, pedig nem irigylem tőle az estéjét és a holnapi napot sem az evangélikus iskolában, ahová jár. A gyulladt ajkait meg pláne nem.  Most boldog, ahogy adott egy pofont ennek kirakat-társadalomnak. Boldog, mert nincs félnivalója, még nem fizet csekket, még nem áll sorba állásért, nem hívatják megalázó castingra, még nem rontja a 15-24 évesek között regisztrált 27%-os munkanélküliségi rátát. Még nem kell választania pártok és kampányszlogenek közül jövőre, nem kell reggel gyomorgörccsel munkába indulnia egy multihoz vagy azon tűnődnie, itthon legyen diplomás samesz vagy külföldön, becsület nélküli staff a mosókonyhában. Helyette lázadhat a mise és mesék ellen, hogy a bagoly vakbuzgóság meg a hit a boldog jövőben majd választ ad minden kételyünkre.

Hát nem fog. Helyette csupa válasz nélküli kérdés várja majd őket. Elvetélt pedagógusként valamiféle lelkiismeret furdalást érezek irántuk. Fáj, hogy nem foghatom a kezük és nem láthatom el őket tanácsokkal. Fáj, hogy nem élhetem át újra a felnőtté válás csikorgó kínjait.

Az igazság, az út, az élet… Ha még egyszer kezdhetném gnosztikus lennék. Vagy birkapásztor. Vagy meg sem születnék. Átadnám a helyem és a lehetőséget másnak. S lebegnék, ahogy illik a vizek felett. Talán csak kicsit születnék meg. Úgy foghegyről. Ilyen beteg szívvel és processziós idegekkel soha. Mert születni úgy kell, mint a megváltó gondolat; hirtelen és elsöprő erővel. Születni úgy kell, hogy a 14 évesek ajkából kihulljon a vas és makulátlan bőrükről elpárologjanak a buta tetkó feliratok.

Tetovált angyalok? Uram, ki hallott már ilyet..?