Zeneököl...
Valahol egyszer csak véget ér a szöveg. Ott kezdődik a dallam. Csak dúdolod magadban. Néha úgy látom, a világ egy hosszú "dó". Egy hosszan kitartott ököl a Kodály alkotta rendszerben. A mester fityiszt mutatott a buta, beteges, szadista világökölnek. Dó-ré-mi-fá-szó-lá-ti-dó... A zene mindenkié, a benne rejlő megváltással együtt. Zürichben techno békemenet, a Bartókon éppen Gould bűvöli a zongorát: Goldberg variációk. Egy kóbor rádióhullám mosolyogva indul a Tejút felé. Odafent mézes tejet kérnek a kisangyalok...
Kegyelem
Lent a Tiszán, Dombrádnál a kérészek a mai napot választották. A víz fölött, halkan, finom hullámmozgásban elkezdődik az előadás. Jönnek a nézők, a páholyban madarak, a zsöllyét izgatott halak töltik meg. A gátőr ahogy tekergeti a rádiót, egy halk, éteri zongoraetűdön hagyja. Nem is tudja Bachot hall...
Állat és ember sokáig csak nézik, meghatódva bámulják ezt a millió éves nagyoperát, ahogy a három évig a finom hordalékban készülődő, most már repülő jelmezbe öltöztetett színészek belehalnak a szerepükbe. Aztán a kiéhezett rajongók nem bírják tovább, megrohamozzák az elfáradt művészeket.
A vérengzés előtti pillanat, amikor balin, gyurgyalag, gátőr is zokogni szeretne a Kérész- csodától, az maga a kegyelem. Néhány másodperc, amikor valaki elégedetten hunyja le a szemét...
Edina
A Sihlquai-ról a Limmplatz felé fordult. A 13-as, kék-fehér villamoson egy szőke mintha csak az ikertestvére lett volna a lánynak, akivel öt perc múlva randija lesz. Nem, nem ő - ez a lány idegenül mosolygott, és még a szeplők sem csilingeltek az arcán, ahogy a barátnőjével beszélgetett. A kabátja szőrmegallérja is svájci gőgöt sugárzott. Edina nem ilyen. Edina édesen szomorú, mint a Limmat az alkonyatban. Néhány hete vette fel. A vékony, magas, szőke lányt. Miniszoknyában, hosszú csizmában és egy kurta, tavaszi bőrkabátban ácsorgott, mint aki véletlenül jár erre. Nem integetett hevesen, mint a többiek. Remegő, kivörösödött kézzel gyújtott egy cigire. A hidegtől könnycseppek nőttek a szeme sarkában, majd amikor kibuggyantak, fekete csíkokat rajzoltak az arcára. A szemceruza grafitja a nyaka felé csordogált. Intett neki, jöjjön közelebb. Ennek már két hónapja. Két naponta jött el hozzá. Néhány találkozás után a lány egyre több dolgot árult el magáról. 23 éves. Magyar. Valami furcsa nevű városból érkezett, az Ukrán határ mellől. Édesanyja meghalt, az apja gátőr. Van egy gyereke is. Neki szeretne jobb életet.
Egy idő után már nem "munkaidőben" találkoztak. Edina azt hazudta "nekik", vásárolni megy. A főpályaudvar mellett találkoztak. A férfi eleinte félt, mégiscsak egy kurva, ezért a Gregory Hotelben kért szobát, aztán egyszer, amikor egymáshoz bújtak kibökte: mi lenne ha legközelebb nála? A tóparton...
A lány igent mondott. Neki is új volt, hogy valaki törődik vele, zavarba jön, ha levetkőzik előtte. A pénzt meg borítékban adja oda. Borítékban! Mindig többet, mint ami jár. Sokkal többet. Egyszerű, buta love story. A negyven éves svájci pasi, meg a magyar pillangó...
A Museumstrassén az izgatottságtól izzadni kezdett a tenyere. Majdnem karambolozott. Azt beszélték meg, a lány elhozza a legszükségesebb holmijait. Papírokat, meg némi ruhát. Találkoznak a főpályaudvar előtt, négykor és aztán lelépnek. Együtt.
16:01-et mutatott a kocsi órája. A lány sehol. Egy óra hosszat várt. Ki -be szállt. Az összes belső szerve elfojt, szája kiszáradt. Hiába hívta a titkos mobilt, néhányszor kicsörgött, aztán már csak hangposta felelt. Egy óra, több élet, kérdések, kétségek peregtek le benne az istenverte főpályaudvar előtt. Aztán nem bírta tovább. Megsemmisült. Felébredt. Hazaindult. A Sihlquai-on pillantotta meg a lányt. Megállt mellette, de az csak rázta a fejét. Az utca másik oldaláról két, köpcös pasi futva indult a kocsija felé. Gázt adott, üveghangon, sikoltva lódult meg a jármű...
