Kilépve ebből a suta magamutogató moziból, a vetítővászon túloldalán langyos tej, gőzölgő kávé, egy mosoly, sárkányrepülők és jólelkű sárkánylányok. Az én világom már annyira egyszerű, hogy a többiek kinevetik: mese. Az én világomban az ágy a biztos pont, na meg a nevetés; a nátha nem dönt le és soha nem hallok köhögést. Félek, ha újra rátör a világra a roham, a bronchusok felfedik átkozott titkukat, hogy legbelül, a mindenséget vér és genny köti össze. Ciszták, daganatok, fekélyek között ha van kedved kormot lélegezhetsz. Három napja kovácsolom a fegyverem. Három napja ebben a felülfertőzött légcsőhurutban vakon, delíriumban ácsolom a fegyverem. Se erőm, se kalapácsom, csak egyre félelmetesebb láz izzítja a fegyveracélt. Sistereg a hideg eső a folyton fényesebb és élesebb, halálos tükörfémen. Megkerülöm a földet, egyetlen éjszaka alatt, hullócsillagokkal rakom tele a szakadt zsebeim és reggel úgy ébredek, mint aki a fürdés után elfelejtett megtörülközni.

Eddig azt hittem a világ süket a szavamra. Néhány napja tudom; a világ számára én vagy néma, a szavaim pernye, jeleim halkan pukkanó buborékok. Esélyem nincs, hogy a közösség sivatagján átrágjam magam.

Találkoztál velem. Találkoztam veled. Egy autóban végignéztük, ahogy az özönvíz rászakad a világra. Noé lettem és te a kedves szerelme. Az állatok is megneszelték a bimbózó csodát, a hajó mint egy koncertterem ezer üvöltéstől lett hangos. Szitakötőket hívtál az ajtónk elé. Bennünk megbízhatunk, mondtad mosolyogva és behunytad a szemed, az első igazi csóknál.

Beteg vagyok. Ezt mondogattam. Féltettelek. Éreztem, hogy a tüdőmet évek, megfojtott szerelmek és a megkoszosodott élet is nyomja. Féltem, hogy meglátod, milyen tisztátlan minden gondolat, mennyire vágyom kóstolni a húsodat. Egy szarvas rontott a szobába. Megállt, bőgött ránk. Szőrszálai végén halványsárgán aranyszemek izzottak, megvilágították az arcod. A szemed bepárásodva, arcodon szerelem- harmat. Fel kell ébredni! Kiáltottam, fel kell ébredni!!! Míg nem késő, míg kézzelfogható a hideg valóság.

És akkor megpillantottuk, ahogy földre  dobálták a bukott angyalokat. A sötét égbolton bíbor csíkokat húztak, ahogy bucskáztak, pörögtek, forogtak. Feküdjünk a  fűbe! - ezt rikkantottad  - Úgy nézzük, hogyan érnek földet!

Egy csepp félelem sem volt az arcodon. Én rettegtem, hogy  a megnyomorított, bűnösen rokkant angyalok dühe megéget bennünket. Ásni, kaparni kezdtem, mint egy kutya, zihálva, fulladozva a beteg tüdőmmel. Te meg csak nevettél. Mögöttem álltál, már egy tépázottan is lenyűgöző, fénylő angyalt karolva. Én meg piszkosan sárosan nézetlek benneteket. Félve elmosolyodtam, talán még azt is ki szerettem volna nyögni; szép pár vagytok. De akkor már sehol, de sehol nem találtalak. Mondták, hogy  a "bukottak" hajókat ácsoltak és összegyűjtötték a bátrakat. Elindultak a nyílt vizek felé.

Én hetek óta gyógyfüveket kaszálok. Szárítom, szórom a lobogó vizekbe. A findzsát két tenyerembe szorítva iszogatom. Ettől remélem a gyógyulást. Van egy kis ház a Tisza parton. Ott várok... Egy apró ház, közel a folyóhoz, amibe augusztus közepén fürödni járnak a csillagok. Ott várok. Örökkön örökké...