Amerikában az a legfontosabb, hogy legyen egy jó ügyvéded és legyen egy kiváló egészségügyi biztosításod! A többi már formaság. Keleti part, nyugati part, másnaposok, félkarú rablók, réz vagy fekete bőrű elnökök, Mardi Grass egyre megy!  Egyébként meséltem már, hogy egy trombitából jöttem a világra? New Orleansban még a  Kodály módszer is csak úri huncutság, az igazi zenészek egyszerűen kipattannak az édesanyjuk méhéből... Hiszed vagy sem, vágyom én oda, de itt vagyok otthon:

   ó itt maradnom adj erőt

örökre itt legyek megáldott

hol sötéten enyésznek el

gyilkos hiábavalóságok...

Úgy szeretnék boldog lenni ezen a földön, úgy szeretnék magyar lenni ezen a földön, ahogy Kodácsi nagyapám. Azzal a hittel, hévvel, azzal a falánk, szélesen gesztikuláló életimádattal. Istenem, ma éppen Morszinak azt meséltem, hogy a Zsindelyes fesztivál (zsindelyes.magyarpalinka.info/hirek-zsindelyes-palinka/a-zsindelyes-nepszeru-volt-a-2011-es-budapesti-palinkafesztivalon) a pálinka ünnepe nekem zsigeri kérdés. Itt van az ereimben. Nagyapám pálinkát ivott, amikor megnősült, pálinkát ivott mielőtt kihúzták az ólból a legszebb ártányát és pálinkát gurított a  torkán, amikor én születtem. A pálinka itt van az ereimben, a tudatomban, genetikailag képesek bontani az enzimjeim... A szilva, alma, meggypálinka, netalán a kisüsti vegyes, az itt Szabolcsban közösségformáló, közösségerősítő szérum, a folyékony elegy, ami kitölti  és átjárhatóvá teszi a társadalom réseit, hézagjait és fekete lyukait. A pálinka társ és partner, baráti beszélgetések kitartó kísérője... Míg Amerikában az ügyvéd és a biztosítás, itt inkább a hónunk alá csapott fél liter tiszta gyümölcsnektár az ember mércéje... Lehetőleg nem papramargó, kerítésszaggató, karcos változat, hanem amolyan édenkertet idéző aromás, a gyümölcsök kivonatára, alkoholban fürdetett esszenciájára hajazó, mámorcseppek. Minden tiszteletem más népek nemzeti italai előtt. Szeretem én az ouzótól, kezdve a whiskey/whisky-in át a rumig bezárólag a mennyei italokat, de nem tudom megállni, hogy ne írjak himnuszt a magyar pálinkához. Hát van nép, amely képes arra, hogy az ágyas vilmoskörte érdekében, a mandulányi "magoncra" is üveget húzzon? Van nemzet, amely a hamvas barackot, szilvát nem a gyermek szájába adja, hanem a cefrébe pakolja? Hát van nemzet, ami még a kiskölykök fogfájását, insomniáját is pálinkacseppekkel gyógyítja? Hát van nemzet, ahol ennyire fontos, hogy ki hol főzeti, ahol ekkora büszkeséget a házi delírium?  Hát van nemzet, aki ilyen szerelmesen és féltve ápolja a gyümölcsöskertjeit, mert tudja, hogy kisvártatva, de folyékony formában a polcra helyezheti a kvintesszenciájukat?

Istenem! valami földöntúli boldogság lepett meg. Nem számít, hogy holnap elbeszélgetés. Nem számít, hogy inkább egy munkajogásszal kellene konzultálnom a munkaszerződésemről, már ha lesz. Nem számít semmi, csak az, hogy itt őrzöm, ebben az apró szívben és a pálinkás üvegeimben Kodácsi nagyapám mámoros vigyorát, a magyarságom és a boldogságom. Mennyi alkoholtartalmú zálog, büszke vagyok rá!!!