Egyszer majd megírom, hogyan kaptam egy apró szerepet egy filmben. Egyszer majd nagyon szépen leírom, milyen volt belülről a beszélgetés Iancu Laurával. Talán egyszer még arról is merek majd írni; csupa szívességből játszanak a nyíregyházi színház munkatársai, mert a megígért, megszavazott pénz nagy része nem érkezett meg az intézménybe. Sőt fogok arról is vésni ide valamit, talán nálam is maradandóbb digitális jelet, hogy mi lakik, sőt, ki lakik mélyen a szívemben.
Most a nedves, nyártalan éjszakában arra gondolok, nemsokára Némethonban leszek. A történelem megismétli önmagát. Kisfiúként is júniusban voltam először a németeknél, csak akkor még NSZK-nak csúfolták, az azóta is NSZK formátumú, immár valóban nagy Németországot. Egy hónap különbséggel éltem meg, mit jelent a fogyasztói társadalomban és mit Honceker keleti birodalmában létezni. Jártam az Unter den Linden-en és fütyörésztem a Kurfürstendammon... Micsoda évek. Check point Charlie... A fal és a 12 édes évem a Föld nevű bolygón... A rendszer itthon, recseg és ropog. Gorbacsov Moszkvában feszegeti a határokat. Nálunk pedig az istenadta nép, kiművelt emberfői lázadoztak. Ránk figyelt a világ. Jó volt magyarnak lenni. Kis Polskival, szigorúan narancssárga polákkal, repeszteni a német leállósávban.
Iancu Laura azt mondja a csángók nem tudják, hogy csángók. Azt sem tudják, hogy Ő milyen művelt és milyen sikreket ér el, csak azt szeretnék, ha öt gyermek boldog édesanyja lenne, Mercedes-szel járna haza és aranykarkötő villogna szép csuklóján...
Én vagyok az, aki nem jó,
Fellegajtót nyitogató.
Nyitogatom a felleget,
Sírok alatta eleget.
Ifiúságom telik el,
Azért a szívem hasad el.
(Az anyád ragyogós csillaga.)
Ifiúság gyöngykoszorú,
Ki elveszti de szomorú
De bolond volnék, ha búsulnék,
Ha a búnak helyet adnék
Én a búnak utat adok,
Magam pedig vígan járok...
Vajon mikor éltem? Mikor voltam jobban Z. Pintye Zsolt, 1990 és 2000 között, amikor gyerekből pasi lettem, vagy 2000 és 2010 között amikor gyermekből felnőtt lettem..? Segítsen valaki. A szüzesség a fontosabb, az érettségi vagy a diploma és a munkahelyi intrikák?
Ma minden ajtón bezörgetek, ma minden ablakon bekopogok. Láttátok-e hogy ki voltam és most ki vagyok? Láttok- e engem, vagy csak egy nyűszitő kutyát sajnáltok bennem. Látta már valaki a lelkem? Ér-e még ez guruló krajcárt, lyukas eurót ez a blog? Hol van a már a tavalyi hó? Régvolt csókok élettelen íze még a számban, mintha egy múzeumba lennék szerelmes. Foszladozó babák és csipkék. És mégsem tudok aludni, mert ha meglátogatnak éjjel az árnyak, akkor bizony nincs menekvés...
Kinyitottam az ablakom, én altatom a fákat. Békakirályt és frakkos nemes fecske úrfit. Én vagyok 33. Én vagyok Krisztus gyarló hirdetője. Én vagyok, aki bízik, hisz és remél. De legfőképp szeret. Én fogom megváltani magam én adok reményt az istennek, én állok Lucifer élé. Én piszkítom és horzsolom a lelkem. Én állok helyetted is a könyörtelen esőben...
ui: a Mazishisz üdvözli a kettős állampolgárságot. Én meg üdvözlöm a Mazsihisz-t!
ui2: mi jogot terjesztünk ki, a szlovákok jogokat csorbítanak... ki az európaibb???
