Majd egyszer fel kell tenni a kérdést, hogy ebből a trágyadombból, amit internetnek nevezünk, ki lehet-e mutatni az értéket. Amikor gyerek voltam, minden sokkal egyszerűbb volt. A Ki Mit Tud-on a zsűri mondta meg mi az értékes, az iskolában a tanárok és az osztálytársak, otthon meg a szülők. Aztán egyszer csak széthullott a világ. Főiskolás lettem a 90-es évek és a kapitalizmus kellős közepén.
Azon kaptam magam, nekem kell eldönteni, mi a jó és mi a rossz. Nekem kell választani a West Rex-ben kapható kevert, vagy egy jóval drágább, minőségi gin között. Néha rosszul döntöttünk; két nap rosszullét után az ember tudta, még egy ilyen este és a gyomrát szétmarja, kilyukasztja fertelmes, kommersz, sebészeti alkoholból pancsolt, pokoli nedű. Essenc… Meg némi alkohol…
Valahogy így vagyok manapság az önmegvalósítás különböző formáival. Az internetet ellepik a hozzám hasonló mániás depressziósok, exhibicionisták, a grafomán Barbiek, a metroszexuálisoktól hemzsegő twitter-nemzedék, az őrültek, a bolondok, az aberráltak, a „majd jól megmondók”, az önjelöltek, a képzelt betegek, a sorozatgyilkosok, a net előtt élők és a bináris számrendszertől élvezők…
Igen. Mi lennénk, kérem az „éncelebek”. Minket nem válogattak ki, mi magunk jelentkeztünk Noé kultúrbárkájára és hittel hisszük, hogy helyünk, rezervált szegletünk van a hajón. Egyre többen vagyunk, a hit tart bennünket össze, hogy ez a megváltás útja, ez az üdvözülés felé vezető csapás.
Egyszer azt mondta nekem valaki, ha képes vagy arra, hogy 10-15 ezer embert, egy kisváros lakosságát befolyásold, és azok azt tegyék, amit te mondasz, akkor már vagy valaki...
Na de mi van akkor, ha olyan énceleb vagyok, aki senkit sem akar befolyásolni? Nem akarok utcára vinni embereket, nem szeretnék lobogókat látni, elvadult „hittestvérek” kezében. Az én forradalmam ettől sokkal bársonyosabb. Az én forradalmam a minőség forradalma, amikor az „énceleb” rádöbben, mennyi mindent nem látott, nem olvasott még és nem azzal kellene tölteni a drága idejét, hogy elektronikus lenyomatot hagy a világ roppant országútján, hanem saját erejéből, vagy ha másképp nem megy, mások segítségével úgy csócsálja meg a világot, hogy az út végén azt mondhassa: amit lehetett befogadtam, megtanultam és úgy hagyom itt a világot mint lázas műértője…
Úgy ültem le, hogy majd jó felpofozom az „éncelebeket”. Majd jól megmondom nekik, milyen felületesek, buták és felszínesen műveltek. Aztán rájöttem a wrigleys spearmint ízétől is bódulatba eső, nyírbátori kölyök, aki egy négyütemű trabival utazott először 120-nál gyorsabban nem írhatja le az „éncelebeket”.
Szóval világ „éncelebjei” egybesüljetek! Nincs más út, mint a forradalom…
Egyetlen kérdésem maradt; nincs szükségetek egy karizmatikus vezérre? De? Lehetek???
És hogy legyen himnuszunk is, íme: erre gondoltam!
Jó a himnusz,és elképzeltelek a csajhoz hasonló lendülettel mint "karizmatikus vezért"!!!Kicsit megdöbbentett ezen írásod,és teljesen kiábrándultan tértem magamhoz.Ezek után már nem is merek neked e-mailt írni, ui.kérdezni szerettem volna tőled valamit-munkahelykereséssel kapcsolatban-, de az összes bátorságom elszállt,amikor az általad felsorolt karakterek valamelyikébe próbáltam beilleszteni magam. Szerencsére arra jutottam, hogy én egyikbe sem tartozónak érzem magam!!!!Téged megfejteni reménytelen vállalkozás!
