A szertartás közepén érezte először. A bemagolt latin sorok mégis gyorsabbak, erősebbek voltak, mint a lázadás ösztönei. Remegett a hangja, csupán ennyit lehetett észrevenni kívülről. Pedig a hátán nagy cseppekben, lavinaként gurultak a tiltakozás zsoltárai.
- Isten nem a misében lakik! – lázította valami megmagyarázhatatlan érzés, amitől fájni kezdtek az ízületei és egyszerűen ki akart rohanni a templomból.
- De! Ettől függ minden, a pontosan kivitelezett misétől!
- Extatikus torlaszok! Fölöslegesek…
A kezében himbálódzó füstölő 12-őt ütött. Földre dobta. Ahogy a csuhát. Nem káromkodott, nem mondott semmit. Öles léptekkel egyszerűen kisétált. Kaján vigyor néhány arcon.
- Megmondtuk - önelégült vicsorgás. Szánalommal csipkézett önteltség.
Kint sütött a nap és együttérző szellő fújdogált. Beleborzongott. Sokkal nehezebb lesz, csak ez járt a fejében. Sokkal nehezebb lesz saját misét gyúrni, saját nyelvet alkotni, hogy legalább Ő megértse… De vállalja. Különben túl egyszerű lett volna. Csokonai ugrott elé valahonnan a kavargő mélységből. Ő legalább a legátus pénzét lenyúlta...
A fény vakított, a szökőkútban egy formás láb mozgatott egy kísértésre csábító arcot. Nyelt egyet, beletúrt a hajába. A templom ajtaja sötéten, némán bezárult mögötte.
Valaki mintha kiabált volna még utána, a formás láb tulajdonosa neki kezdett beszélni. Egyiket sem hallotta, a harangok akkor kezdtek zúgni a felérkezett gondolatoktól…
