Fáj, ahogy az árboc csikorog a feje felett. A lelkiismeret-furdalás, rühek a bőre alatt. Mint megtetvesedett otthontalan vakarja patyolat fejbőrét. Ül az árboc alatt, nézi a távolt, a mozdulatlan tengeren mintha Calypso jönne felé… Arany hajával könnyű szél…

 Dicsérd magad, holnap úgysem emlékeznek rá, ki dicsért…  Ismét jön a kérdés, mint valami őrületbe kergető lelkiismeret furdalás; ki vagyok én? A nyírbátori kislegény, aki a sorompón túlról indult, hogy megtalálja a világot, ahol igazán otthon érzi majd…