" a soha vissza nem térő"
A nyolcadik Vidor Fesztivál első napján a „hagyományokhoz híven” a színház büféjébe rendeltek, interjúkat készíteni. Az élelmezésügyi intézményben még nem volt fesztiválhangulat. Néhány neves színészünk ugyan már lézengő ritterként ott téblábolt, azonban egyelőre csak a szakma háttere, a szürke eminenciások, kritikusok, pajtások, ismerősök töltötték meg az vadonatúj Ikea ülőgarnitúrákat. Sőt még azokat sem, mert a melegben inkább a teraszon ejtőzött mindenki. Dióssi Gabi, a Libiomfi Anikója piros farmerban és hátizsákban robogott be. Kedves volt és előzékeny, mindenkivel parolázott egyet. Ficzere Bélát is a pultnál figyeltem meg. Elmosolyodtam, amikor eszembe jutott mit műveltek 2006-ban Orosz Robival a Zöld Martziban. Az az előadás, akkor a legjobb társulat díját jelentette számukra. Kokas Robi barátommal szétnevettük az arcunkat és Joker „fésszel” jöttünk ki a kamarából.
Szóval két interjút készítettem, először a nyíregyházi Thúróczy Szabival, majd magával a társulatuk névadójával, Pintér Bélával. Szabi régi motoros a kameránk előtt, ráadásul hazai pályán nyilatkozott. Bélán ellenben látszott némi feszültség. Kiderült, Pesten ellopták az autóját.
Idén nyitódarabként, Béla társulaát kapta meg a közönség. A fesztiválra meghívott darabjukról a Soha vissza nem térő-ről MGP már kimondta a verdiktet: jó. Így ültem be és azt kaptam, amit vártam. Jó színészeket és egy jól megírt kortárs játékot.
Volt itt minden, mint a búcsúban. Görbe tükör a magyar valóságnak; nosztalgia és múltidézés, mozgalmi dalok új köntösben, mese a multik hatalmáról és a „zsidó karvalytőkéről”, házasságtörés, árulás, eladom a lelkem az ördögnek, sorban állós fajtalankodás. Sírva nevettünk azon, ahogy egy négy fős jól működő magyar cég, az öngyilkosságba kerget egy a kolléganő férjébe szerelemes „bajtársnőt”. Végignéztük, hogyan jutnak el Fatalisztánba, miként kerülnek életveszélybe a drog hatalma és egy az arab világban halálos bűnnek számító szerelmi légyott miatt a „hőseink”. Aztán ledöbbentünk a sors hatalmán, amikor világossá vált, hiába minden intrika, gyalázat, mesterkedés, erőlködés, hiába keresnénk az egérutakat olyan mélyre süllyedtünk, hogy innen már nincs visszatérés. Jutalom a sugárfertőzés és a megváltó halál.
Béla azt mondja, a darabot az elhíresült tengizi beruházás ihlette, amikor zsíros munka reményében magyarok százai mentek dolgozni Kazahsztánba. Aztán a jutalmuk rejtélyes betegség lett, tucatszám haltak bele a sivatagi kalandba. A másik alappillér meg a zene volt, ami PB szerint megédesíti a munkáját és izgalmasabbá teszi a színházi világot. A rendező, író, társulatvezető jól összegyúrta a sztorit, az alternatív színházat és az egykori indulókat. Kacsintott és sírva-röhögve visszakacsintottunk. Jól esett.