1989. június 16-án 12 és fél évesen otthon a csíkos ülőgarnitúrán néztem végig Nagy Imre és társai (Gimes Miklós (1917-58), Maléter Pál (1917-58), Szilágyi József (1917-58) és Losonczy Géza (1917-57) újratemetését. Takács Péter ma azt mondta nekem: fiatal barátom nem volt ott semmilyen újratemetés. Az volt "a temetés" , az első, ott 89-ben, mert az első alkalomkor csak elkaparták őket. Ha arra gondolok, hogy az ártatlanul kivégzett, mártírhalált halt Nagy Imre 3 évig arccal lefelé, összedrótozott kátránypapírba feküdt a börtön sétálóudvarán és csak 1961-ben szállították át az Új Köztemető 301-es parcellájába, megborzongok. A bicska kinyílik a zsebembe és azt kérdezem: hát hol volt az igazság. Sőt az kérdezem, hol van most az igazság? Hol lesz holnap?
Azt kérdezem, hol van az a nemzet, amely kigyógyulva egy komoly gerincsérvből, némi fizikoterápiával, de önakaratából állt talpra? Hol van ez a nemzet? Hol van az az ország, amely képes volt magára vonni a világ figyelmét?Hol van az az ország, amely Barcelonában, a rendszerváltás után alig két évvel, 1992-ben 11 arannyal a legjobb 10 között 8. helyen végezett a ranglistán? Hol vannak az álmok és vágyak? Hol vannak a bátrak, a merészek? Hol vannak a hősök és a lovagok?
Hol vagyok én? Fulladozom ebben az álmos, édeskésen szúrós pisiszagú multikultiban. Kínai kaját eszem és a kedvenc regényeim letöltöm az internetről. Le se szakad a fülemről a mobiltelefon, nem tudok autó nélkül élni. Egyperces híreket gyártok, ejszével. A csendhez lopom az időt, rohanok, hízok és fogyókúrázom, mint a yo-yo. Bolond menetelés lett az életünk. Van hitelem, szép lakásom, vannak nyomasztó álmaim és bőrszíjas kronográfom… Van 3 állandóan zavaró mobilom, garázsom és féltett állásom. Hidromasszázs kádban fürdöm, mégis piszkosnak érzem magam.
Még mindig az kérdezem, hol vagyok én, ki vagyok én? Hol van az a fiú, aki levelet ír Ladik Katalinnak az ÉS-be, és aki magán kívül olvassa saját sorait az újság hasábjain. Ki vagyok én? 32 évesen? A krisztusi keresztút táján.
Hétvégén Dombrádon jártam. Madárdalárda ébresztett. Nem is kívántam haza. Maradni ott a zöldben, átváltozni. Metamorfosis Domradiana. Rajta csodafiú-szarvas! Rajta! Ha szőr hát legyen szőr, ha szarv, hát legyen szarv. Átváltozni és neki az erdőnek, neki a világnak. Bujdosni, ősszel bőgni és áfonyadzsem mellett végezni egy ezüsttálon. Inkább legyek büszke étek, mint senyvedő hamu és értéktelen por.
Kelj fel és járj! Emlékezz! Volt olyan telefon, amitől hirtelen fordult a világ! Volt olyan mondat, amitől szebbé vált a fagyott pusztaság. Emlékezz, volt könnycsepp, ami elmosta bűnöket, elmosott mindent és volt olyan erőfeszítés, amely látványos eredményt hozott. Emlékezz milyen csúnya hernyóból lesznek a Vanessa-lepkék…
Csak egy gitár szól bennem. Lassú szomorú bossanova, egy álmos akkord. I
tt a nyár, a legnagyobb úr. Itt a nyár, a te nyarad…
Torkomig ömlik néha az életvágy…
Adj uram enni… Még most is kér a néped…
ui: a csíkos ülőgarnitúrát állítólag a szegedi börtön lakói gyártották...
ui2: ezen a csíkos garnitúrán készült Kodácsi nagyapámról egy fotó, az utolsók közül...
