Belőlem rak majd tűzet, az én sülő húsom szaga vonzza majd a körötte hízelgő vadkanokat. Az én húsom füstje csiklandozza az isten orrcimpáját. Az én belembe töltik a legfinomabb szalámit. Az én karajomból lesz a legjobb rántott hús.

 

Combomból  húsvéti sonkátok, amelyet a feltámadás napján szeltek otthon, hosszú böjt után.

 

Rakd meg a hát tűzet, hidd el ez másként sohasem aluszik el, rakd! Vágd szét a húst és dobáld a lángokba. Egy kar, egy ibrányi homokban fürdetett szív, egy Bujtosi tóban áztatott tüdő, máj, vese… Rakd meg hát a tüzet, égni szeretnék! Pernyeként szállni a magasban, felhők közé szállni!

 

Taposs, szakíts, vagdoss. Véremtől piszkos kezeddel töröld izzadó homlokod. Majd rettegj; soha többé ne nyughass. Egy álmod legyen, egyetlen szörnyű álmod, mitől remegve, sírva ébredsz, még az új kedves karjai közt is. Az őrülettől csatakos arcod soha ne tudd lemosni…

 

Remegj, rettegj, te gyilkos és tudd, minden éjjel kísérteni fogok…