Miközben ezer emlék (jujj, de kis túlzó tetszik lenni max. 32) jut eszembe. Dalok, rokonok, meghitt és elszúrt karácsonyok; havasak és hidegek, hó nélküliek és szürkék, magányosak, kamaszok, ujjongók és társaságban töltöttek… Szóval közben arra gondolok, hogy Mária, meg az ünnep, meg hogy nem is tudunk ünnepelni, meg a tömeg, nincs olyan ajándék, a fene vinné el… Pedig… Tudjuk, mindenki tudja miről szól. Ha van hite, akkor talán könnyebb, ha meg nem, akkor elég egy pillantást vetnie a szeretteire. Aztán jön Exupery, hogy az idő, amit a szeretett emberekre áldozunk… Meg Márai tanítása az ünnepről...
Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. Ölts fekete ruhát. Keféld meg hajad vizes kefével. Tisztálkodjál belülről és kívülről. Felejts el mindent, ami a köznapok szertartása és feladata. Az ünnepet nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. Nézd a régieket, milyen áhítatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. Az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.
Rossz szériám van, ez már sorjában a harmadik karácsony, amikor történik valami. Történik valami törés, valami hátam közepére sem óhajtott esemény. Valami, mint az ominózus, istenverte, elátkozott román csúcsdísz, amit soha nem tudtunk a fa tetejére felimádkozni és ami megkeserítette a készülődést.
Aztán eszembe, jut és eszembe jut, hogy törések, problémák, kihívások, fogcsikorgatás és áldozat nélkül nincs semmi. A harmónia üres és elcsépelt. Olyan, mint amikor csillagról, szívről, galambról énekel valaki és mindannyian érezzük, szép, szép, de köze sincs az élethez.
Az a pre-karácsony, Krisztus születése sem volt egyszerű. Nem palotában, gyolcsban, selyemben, szaténban történt, nem mint a fogantatása, szeplőtlenül, hanem kínok és keservek, kecskék és birkák között. Uram, miközben csöndesen felsírtál, talán jámboran bőgött neked egy tehén, mekegett egy hosszú szakállú, fehér kecske, és bégetett egy aranyszőrű kisbárány. De ennél a bukolikus idillnél sokkal valószínűbb, hogy azok a drágalátos állatok éppen a farkukat félrehúzva, inkább csak pottyantottak az egész nagyvilágra és a történelmi eseményekre. Mária magzatvize ott folyt el a szalmán és teste alatt csak egy pokróc, kendergóc, vászon lehetett, és hiába kiáltotta fájdalmát a csillagokba, azok ugyanolyan egykedvűen hunyorogtak, mint az előző évmilliárdok alatt. A vajúdásra nem volt semmilyen csillapítás és a tolófájások, mint egy szöggel kivert korbács csapásai, durván kínozták a törékeny testet, amely kínjában csak ordítani tudott. Amikor a Megváltó világra jött, véres volt ráncos és csúnyácska, mint minden csecsemő. Köldökzsinórját kétes tisztaságú késsel vágták el, és a körülötte mozgolódó emberek közül senki sem mosakodott be a szülés előtt. Ilyen körülmények között, az is csoda, hogy egy csecsemő élve születik és életben is marad…
Lám így kezdődik minden nagy sztori, még egy isten születése is; mert nyomorúságos dolog világra jönni, felsírni, majd a boldogságot keresni. Hát mennyire nyomorúságos lehet a megváltást elhozni a tudatlanoknak. A világnak mosolyogva, a végzet előestéjén odanyújtani testünket, mely maga a Szent Grál, gyógyír a világ minden fájdalmára.
Nyomorúságos a születés, de csodaszép. Mert az is benne van, hogy néhány évtizedig igazi mese, világot megváltó életmű kerekedik a szervetlenből, szervessé bonyolódott anyagból.
Nyomorúságos és csodaszép... Akár a szerelem; ez az átkozott valami itt a szív és a torok között… Ami időről-időre keserűséggel tölti fel az ereket, rothasztja az izmokat és a legkeményebb férfiakat is ledönti a lábukról…
A szerelem; verem. Kínzókamara. Átverés. Álnokság. Eszementség. Láz, kín, vergődés. Sötétség és világosság. Hajnal és alkony. Mózeskosár és koporsó. A szerelem, 20 deka darált szív, máj, vese, velő, pacal…
A szeretet-szerelem ünnepén (LOVE, Liebe ( csak mi magyarok teszünk különbséget érzés és érzés között)) mégis előveszem az ezerszer és untig játszott zenéket. Megrendezem az én karácsonyom, megkönnyezem és világgá ordítom a boldogságom. Legyen ünnep, Ajándék, Itt a karácsony, All I Want For Christmas… Töltöm a zenéket, a forralt bort. Szúrom a szegfűszeget a narancsba! Last christmas, LESZ KRISZTMASZ!!! Lesz! Istenuccse’!
Addig meg itt egy kis film, hogy hasonló decemberi mániás depresszióra milyen megoldásokat találtak ki Amerikában…
