Diary of Cardinalis

Cardinalis szerint...

Cardinalis szerint...

Az őszinteségről... (javított kiadás)

2008. augusztus 15. - Cardinalis

Napok óta az jár a fejemben vajon számít-e az, hogy milyen képet alakítanak ki rólunk magukban az emberek. Számít-e az, mit gondolnak, mit éreznek irányunkba? Vagy egy vállrándítással elintézhetjük, soha senki nem fogja megérteni, mit miért teszünk. Soha nem fog senki helyettünk örülni, fájni, szeretni, gyűlölni, belehalni a szerelembe, vagy egy számunkra fontos ember elvesztésébe. Ezzel a rezignált kijelentéssel szemben csupán egy, árva fogalmat tudunk felmutatni. Ez az empátia. Merthogy állítólag az ember képes az együttérzésre. (Megeszem a fogkefém, ha a szó nem a nyelvújítás korából származik. Német eredetije a Mitleid talán kifejezőbb. Mert nem érzésről beszél, hanem közös fájdalomról... Együttfájás...)  Állítólag képesek vagyunk átérezni, megérezni mások szenvedését.

 
Erről édesanya jut eszembe, aki olyan jókat tudott sírni a romantikus filmjeleneteken. Kisgyerekként nem tudtam mi a baja és vele sírtam. Az első film, ami aztán még engem is a könnyekig meghatott, az "A távol Afrikától" (Out of Africa) volt. Amikor kigyullad Karen pörkölő üzeme, ég a kávéültetvénye és odalesz majd mindene, elbőgtem magam.
 
 
Ez lenne az empátia? Vagy az, amikor pénzt dobsz egy hajléktalannak? Vagy az amikor átérzed mennyire szenved, vágyakozik miattad, utánad valaki?    
 
Kedves EMPÁTIA! Legyél te most egy nimfa, akit üldözni lehet, akit szeretnénk megkapni, elérni. Amit szerelemmel üldözünk... Azt hiszem, ha lányom születik (Jesszus fog egyáltalán egyszer?) Empátiának fogják hívni. Z. P. Empátiának...
 
Más. Mondja már meg valaki végre, mit jelent őszintének lenni? Azt jelenti, hogy meg kell-e osztanunk minden, de minden érzésünket, minden hülyeségünket a párunkkal? Ha létezik igenlő ember, neki azt mondom, kétes érzéseket kelt bennem. Például rólam egyesek azt hiszik, itt a blogban művileg, tervszerűen vagyok őszinte, ha egyáltalán az vagyok. Hm... Pedig…
Folytatom. Vajon az őszinteség milyen szintjét kell elérnünk a társunkkal? Őszintén elmondani neki, milyen aberrációink vannak, ha vannak? Egyáltalán mi számít aberrációnak?
Hát nem tudom... Az én primitív és ártalmatlan voyeurizmusom, ami köszönőviszonyban sincs az eredeti jelentésével a kukkolással, vajon annak számít-e? Aberráció!?! Könyörgöm mág a vad pornót sem állhatom! Nem bírom nézni az olyan jeleneteket, amiről azt hiszem fáj a nőnek…
Lelki síkra terelve a kérdést, szabad-e a Kék Szakállú utolsó, hetedik ajtaját feltépni? Bele kell-e halnunk, flörtbe, marha fotókba és hülyeségekbe, amik igazából nem változtatják meg az érzéseinket, amelyek nem térítenek el a társunktól, nem okoznak érzelmi kötődést, törést.
 
Jajj, most a lányok majd nekem esnek. Már hogyne!!!
 
József Attila cinikusan ezt így fogalmazta meg két hexameterben:
 
„Mért ne legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!
Mért legyek én tisztességes? Kiterítenek úgyis!”
 
Istenem, most feléd fordulnék. Mi a tisztesség? Hol a határ bűn és ártatlanság között. Hol húzod meg a demarkációs vonalat? Mi az ami már halálos, és mi számít veszélytelen játszadozásnak? Valóban vannak-e hibátlan, tiszta emberek, akik soha egyetlen kísértéssel sem foglalkoztak? És ezt még a fejben való végiggondolásra is értem. Néha úgy vélem, ilyenkor csak Goethe bácsi segít...
 
 "Ein guter Mensch in seinem dunklen Drange Ist sich des rechten Weges wohl bewusst.”
 
Magyarul ez így hangzik; a lélek mélyén él egy ősi szikra, mely igaz embert igaz útra hajtja... Banális fordítás, mert csak megközelítőleg adja vissza a germánt. Johann Wolfgang ugyanis azt írja, a legsötétebb kísértések között is tudja az igaz ember, mi lenne a helyes út. Remélem, ennyi is elég. Remélem elegendő a tudat, a botlás pillanatában, hogy ezt nem jól tettük, és ezt ne tegyük meg még egyszer.
 
Igen, vállalom. Én egynémely botlásomat dokumentáltam is... És amikor valaki megbizonyosodik a létezésükről, akkor elveszíti a felém táplált hitét, szerelmét, kötődését..???
 
Mikor nő fel végre az ember? Ezt most magamtól kérdezem? MIkor hiszi el végleg, ha a tűzzel játszik megégeti magát? Mikor lesz az a Sárkányölő, aki szeretne végre lenni?
 
Talán úgy kellene a múlttal bánni, ahogy Michelle Wild tette? 2002-ben még falatnyi ruhában, majd minden szemérmesség nélkül, meztelenül pózolt Nyíregyházán. Csábított riport előtt, után. Színpadon és standon. Tavaly tavasszal pedig szinte mérges gömböcként vágta a képünkbe, neki nincs múltja... Ő már nem tudja, hogy volt akkoriban arra képes...
 
Hm... Zorán bácsi egyszer írt egy dalt a múltról. Nekem az jobban tetszett. Ő azt dúdolta, a múltat nem dobhatjuk el.
 
Gondoljunk csak bele, milyen múltja van ennek a pici országnak. Nincs olyan nanodarabkája, amelybe ne ivódott volna be vér, szégyen és gyalázat. És nincs olyan atomja, amelyhez ne kötődne dicsőség, győzelem és öröm. Azt hiszem az ember is így kerek. Győzelmekkel és és csúnya vereségekkel együtt...
 
Michelle-ről egyébként találtam fotókat... Amikor ezeket megnéztem, egy pillanataig elgondolkodtam azon, az angyali arc mögött ott lakik-e az ördög. De aztán elhesegettem a sötét gondolatot, végül is most az üzenet számított. Abban az állt; nézz bűnös szemeibe, és lásd, tündér vagyok, aki szeretetreméltó, a lenézett a múltjával, tetteivel együtt.
 
 
Ui: az ördög (Lucifer) állítólag a legszebb angyal, szeráf volt míg fel nem lázadt az isten ellen...
 
 

A bejegyzés trackback címe:

https://cardinalis.blog.hu/api/trackback/id/tr13617563

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Helena 2008.08.15. 23:24:08

"mindennek elenttudok állni, kivéve a kísértésnek"

Nem túl régen ismerlek, nem is mondhatom, hogy ismerlek, de már mondtam, hogy nem minden ember vélekedik egyformán a hűségről, és hűtlenségről.

Mi nők, kizárólagosságra vágyunk. Billogot akarunk égetni a férfibe, hogy mindenki láthassa eme nemes hímet, hogy íme, a miénk.
Tigrist akarunk, hogy cicává változtassuk.

Persze nem mindenki, de az alap probléma a birtokviszonyból ered. Ha szabadszellemű vagy, ha szabadon gondolkodsz kivet magából a közösség. Bármilyen életközösség.
El sem gondolkodnak azon, hogy egy sast nem lehet bezárni. De visszatér mindig.

Nikol · http://Nikol.blog.hu 2008.08.16. 16:14:07

A rólunk alkotott kép fontosságának a kérdése sokszor járt már az én fejemben is!
Mivel az ember társas lény ha minden igaz,így szükségünk van bizonyos visszaigazolásokra a külvilágtól.
Igy ki merem jelenteni,hogy igenis fontos!
Hiszen egyedül mit sem érsz!
Ha az őszinteséget nézzük az is fontos pláne a közvetlen környezetetben.
Kiért szeressenek ha nem magad miatt?!

Azt szeretném tőled kérdezni,hogy az írottakban emlitett,hölgy a feleséged volt?
Vagy esetleg egy megunt személy akivel több évig voltál?
Mert akkor megértem,hogy kisértésbe esel és újra vágysz!
De azt is elmondom neked,hogy ennek a högynek talán nem volt igazi otthona a szívedben!
Mert ha lett volna akkor az igazi arcodat vállalva és mutatva vagy elfogadott volna olyannak amilyen vagy vagy sem.
Szerintem tisztelet,szeretet és őszinteség nélkül egy kapcsolat hosszú távra halálra van itélve!

Nikol · http://Nikol.blog.hu 2008.08.16. 16:32:51

Egy kis "Útravaló" neked!


“Kellene az életemben egy ember, legalább egyetlen ember, akinél nem kényszerülök önvédelemre. Akinek lelkem titkos kódját ki merem adni. Akit beengedek magamba: ez vagyok, minden jóval, rosszal, nemes és szennyes gondolattal együtt.
És ez az egyetlen ember az, akit valóban szeretek.


"Ha igaz az, hogy a szeretetben a kettő egy lesz, és egymásba ölelkezik, akkor ott nem lehetnek magántitkok, hozzáférhetetlen sebek, és főleg levegőtlen, gennyes sebek nem lehetnek, mert nem tudnak egymással összeforrni. Összeforrni csak a tisztaság tud, ezt még a sebészek is tudják, mert még a testünk is így működik. Senki sem tökéletes! És elvárhatatlan, hogy az legyen, mert az ember nem az.” (Müller Péter: Örömkönyv)


“Minél őszintébbek és nyitottabbak vagyunk, annál kevésbé fogunk félni, mert nincs takargatnivalónk mások előtt, ezért azt gondolom, minél őszintébb valaki, annál magabiztosabbá válik.” (Dalai Láma)

“A felnőtt ember arca sohasem lehet olyan őszinte, mint a kisgyermeké, éppen azért, mert a világ tükörrendszerében kialakult az egója, s innen kezdve - anélkül, hogy ezt észrevenné - tudathasadásos állapotban él; nem akkor mosolyog, amikor kívül, nem akkor ásít, sír, unatkozik, gyűlöl, tombol, szeret, követel, vagy közönyös kívül, mint belül. És ez nem csupán akkor van, ha mások is ott vannak, akkor is, ha nincs ott senki. A kifelé nézés és a kifelé élés az ego legerősebb pillantása: ő maga is tükrökből állt össze, s örökké e tükröknek akar megfelelni. Igazi arcát csak akkor mutatja az ember, ha önfeledtté válik. Ha dühében kiborul, ha végső kétségbeesésében felzokog, ha fájdalmában felüvölt, vagy valami ellenálhatatlan kényszernek engedelmeskedve, hangosan röhögni kezd. Mindig akkor, ha túlcsordul a pohár - ha az ego hatalma megtörik.”
(Müller Péter: Boldogság

süti beállítások módosítása