„…a hit, remény és szeretet, e három. S ezek közül legfontosabb a szeretet.”
Előjáték helyett…
Hogy is mondta Esterházy?… „Ezt majd még megírom egyszer, jobban…” Talán valóban megírom, de addig is legyen vázlat. Legalább néhány gyors gondolat… Valami quicky, valami se hús, se hal. Mint amikor a reggeli merevedésről hisszük ez a vágy netovábbja. Buczó Balázs szerint, egyébként is sportszerűtlenség, ebben az „fiziológiai helyzetben” kezdeményezni. De félre minden rút ösztönnel és szemfényvesztő vigyorgással. Baj van. Gyász. Az univerzum keresztfáiról egyetlen éjszaka alatt eltüntették az értünk mártírhalált halt hősöket…
A sötét lovag
Ugye, megzavarodunk, amikor a keresztény egyház második hittételét olvassuk: Keresztre feszítették, meghalt és eltemették, alászállt a pokolba, de harmadnapon feltámadt, felment a mennybe, és onnan lészen eljövendő. (Karen Blixen – Volt egy farmom Afrikában)
Mert megölhették hitvány zsoldosok,És megszűnhetett dobogni szíve-Harmadnapra legyőzte a halált…(Pilinszky – Harmadnapon)
Infandum, regina, jubes renovare dolorem!(Szörnyű sebet kívánsz ismét feltépni, királynő!)(Vergilius - Aeneis)
Ő az a hős, akit megérdemlünk, de akire nincs szükségünk...(Batman - The dark knight)
„Nem veszed észre, hogy csak a véred szívom.”(Cs.K.)
Már dübörög a zenéje. Talán így könnyebb lesz. A hajnal előtt ismét rám köszöntött a legsötétebb éjszaka. Tegnap délután MSN-en beszéltem. Vele. Fölösleges volt. Keresetlen, bántó szavak. Hullagyalázás. Értetlenség. Arcoskodás, emberi gyengeség, gőg, dac. Hülyeség. Bevégeztetett. Et resurrexit tertia dei??? Így a kiátkozott szerzetesnek még körmölnie sem volt kedve. Moziba ment, hogy hazatérve gyertyát gyújtson, szeretett testvérünk, Heath Ledger lelki üdvéért. De ki, ha én nem? Ki feszül föl helyettem a szivárványra? Ki lesz az én hősöm, ha tunyán terülök el a földön? Ha azt hiszem, az átok soha nem tör meg. A pszichológusok azt mondják az öngyilkosjelöltek és depressziósok képtelenek megérteni, a pillanatnyi helyzetük (jelzem ez a pillanatnyi nálam hónapok óta tart) nem tart örökké, és azok a kínok, amelyek éppen akkor, ott gyötrik, lehet, hogy néhány nap, vagy akár néhány óra múlva sem tűnnek olyan nyomasztónak és sötétnek. Erről Popper azt írja, próbáljuk meg ilyenkor felidézni, hogy öt éve milyen kínok sanyargatták a lelkünket és most mennyire eltörpülnek a jelenlegi problémákhoz képest...
(The dark knight - a film)
Batman tegnap elfutott. Megfutamodott. A köpenye, akár a fényes szellők nélküli zászló, zsibbadtan, lebegett utána. Batman háta még soha ilyen hosszan, nem szerepelt filmkockán. Christopher Nolan detronizálta az idolt, a hőst, az igazság örök bajnokát, a világ végső reménysugarát, megmentőjét, és trónra emelte minden idők legfélelmetesebb antipólusát, a filmtörténet "tarka ábrázatú" Antikrisztusát, Jokert.
Nem csupán arról van szó, sikerült meggyőzni a kritikusokat, jó filmet készítettek Kaliforniában. Azt is bebizonyították, Batman nem föltétlenül a képregény rajongók számára lehet „élmény”, hanem minden akció- (mese)filmre éhes mozirajongónak is. A film zseniális a sötét, pesszimista hangulatával, a nyomasztó erőszakkal és a válogatott színészgárdával együtt. A mesteri szinten kidolgozott forgatókönyv, Nolan teremtő kezei között életre kel és a sztori meghökkentően hihetőnek tűnik. Persze ehhez nemcsak a felejthetetlen alakítást nyújtó Heath Ledgerre, a melankolikusan szentimentális denevéremberre, Christian Balre és az opportunista, majd a bosszú sötét angyalává változtatott ügyészre, Aaron Eckhartra van szükség, hanem a „kiszolgáló” személyzetre is. Michael Caine, mint Alfred és Morgan Freeman, alias Lucius Fox, igazi öreg rókák, akik a mimikájukkal is képesek hozzátenni a filmhez. Caine, mindig humoros, kiszolgálja Batman-t, de nem szolgája és semmiképp nem lakája. Lucius Fox, pedig mindvégig tiszta fejű, ravasz és jellemes alak. Külön figyelmet érdemel Gordon felügyelő, aki mellett már-már eltörpül Batman. Gary Oldman frenetikusan játssza el az ördöggel is pókerjátszmába keveredő, fifikás zsarut. Mindezek mellett ott zakatol a fülünkben a film összes zöreje, sikolya és csöndje. Íme a zenéhez nevüket adó trendi komponisták névsora: Hans Zimmer, James Newton Howard, Matt Dunkley, Bruce Fowler és Gavin Greenway. Nolan ezt sem bízta a véletlenre. Nekik köszönhetően a tébolyító és csapkodó gépsikolyok mellett, időnként himnikus magasságokba emelkedő indulók, kórusdallamok és megindító melódiák csendülnek fel. Persze mindez csak ahhoz lenne elegendő, hogy egy jól kivitelezett filmet lássunk. Az alkotás fő erénye, az önmagán túlmutató jelentéstartalma, megdöbbentő üzenete.
Az új Batman film, a The Dark Knight azt üzeni, az emberiség leszámolt a hősökkel. Leszámolt és ez a véres leszámolás, ez a boszorkányüldözés abból fakad, hogy az emberiség elveszítette a hitét.
Itt már nemcsak arról van szó, hogy kinevetjük a meséket, legendákat. Nolan, akarva- akaratlanul mélyebbre nyúl. Azt állítja lassú, de annál szisztematikusabban pusztítjuk, a bioszférával együtt, azt a szellemi erődrendszert, „nooszférát”, amit a túlélés érdekében kínkeserves évezredek alatt gyúrtunk. Nemcsak arról van itt szó, hogy mindezt azért tesszük, mert már nem értjük az őseink szimbólumrendszereit, hanem arról, hogy magát a hitet, a reménybe, a megújulásba, a jövőbe vetett hitet nyúzzuk meg. Kinevetjük a feltámadást, Krisztus és más vallások tanításait. Arányérzékünket elveszítve hedonisztikusan a pillanatnyilag megszerezhető örömök és aranyak felé fordulunk. Kinevetjük azokat, akik azt próbálják elmagyarázni ezek a halálra ítélt szimbólumrendszerek tartják még egyben a világot.
Közben az éhkoppon maradt lelkek egyre jobban szomjazzák, a gondviselést. Egyre hangosabb és haragosabb a világ, egyre nő az agresszió, frusztráció. Ha nincs mennyei látás, elvadul a nép, írja a Biblia. A globalizálódás közepette, az őrült versenyfutásban kínai futószalagon gyártják az eszméket, idolokat. Énekesek, új próféták, ordas eszmék, szemfényvesztő ezoteria, szcientológia és egyéb agyszülemények nőnek ki a megbolygatott tekervényekből.
Ez is Élet persze, de csak olyan, mint a megbolygatott, de műveletlen földön; parlagfű, fekete ürüm és egyéb allergén növények szökkenek itt szárba. Nem tudjuk, honnan kerültek ide a magjaik. Nem tudjuk ki csempészte be őket. De pollenjeik már itt vannak az orrunkban és képtelen vagyunk teljesen kiirtani őket…
Akárcsak Jokert. A bizalmatlanság, az emberi butaság repedésein keresztül közénk keveredett. Ott, abban az űrben nőtt fel, ahol emberi élet nem terem. Az a pokol szülte, amelyben minden félelmünk gyökerezik. Jokernek nincs lelke, ha van is nem más, mint üszök és forró szurok. Nincs konkrét, nagyszabású terve, mint Lucifernek, Mefisztónak volt. Nem akarja bizonyítani a hatalmát, csak valami értelmetlen rombolásban leli örömét.
Ő az, aki egyenként lövi fejbe, majd taszítja a szakadékba a hőseinket. Ő az, aki meggyalázza a nőket, aki gyermekeket vacsorázik, aki még haláluk után is zsákba gyűjti a vergődő lelkeket. Joker, maga a megtestesült félelem, a kegyetlen sötétség. Az univerzum fekete lyukából, a pokol legtitkosabb bugyraiból kiszabadult teremtmény. Micsoda ellenpólusa James Bondnak, aki a Casino Royaléban, amikor kínozzák éppolyan bárgyú vigyorral nyugtázza a fájdalmat, mint Joker. De milyen messze van egymástól ez a két világ. Az örök rombolás és az örök rend.
Heath Ledger talán már nem tudja, de halála, még inkább misztikussá teszi ezt az alakot. Mondhatnánk a színész belehal ebbe a szerepbe. Ezt a gonoszságot ugyanis nem lehet túlélni… Nem lehet büntetlenül játszani a sötét oldallal. Nem lehet ekkora alakítás után életben maradni. A sötétség saját gyermeket is felfalja…
A legnagyobb baj, hogy Joker után már nem marad remény, és úgy tűnik nincs is értelme ellenállni a káosznak. Jokernek sikerült egyszerű gyilkost faragni a megbélyegezett Batmanből. Sátáni kacajok közepette bebizonyította, ha vér tapad a kezünkhöz nem lehetünk az igazság bajnokai. Batman ezért fut most, ezért menekül és vele együtt elfut az összes szuperhős is, hónuk alatt azokkal a szimbólumrendszerekkel, amelyek mindeddig képesek voltak összetartani a világunk. Most a káosz lesz az úr. Az ő birodalma következik. Kiszámíthatatlan, véletlenszerű történések. Közben eldől, túléljük-e magunk vagy bután elbukunk. Képesek vagyunk-e a megbomlott világ romjaiból újat építeni. Nolan jelentős kérdést feszeget. Átadjuk-e magunkat a mindenfelől rohamozó őrületnek, amit a terroristaveszély, a szervezett bűnözés vagy akár a globális felmelegedés okozta természeti katasztrófák okoztak, vagy megpróbáljuk Pandóra szelencéjét lezárni és rehabilitálni a hőseinket… Esetleg jobbakat is találunk, akik sikeresebben alkalmazkodnak a meghökkentő kihívásokhoz.
Ez lett a kérdés: élet és halál kérdése…
Epilógus
Tegnap óta egyébként Batman szeretnék lenni. A kutyák elől menekülő Batman. Mert hosszú hónapok óta most először hiszem, van kiút ebből a kibaszott sötét alagútból, amibe saját magam vezettem. Azt hiszem én bátran le merném venni az álarcom… Csak azok a fránya kutyák, ne loholnának még mindig a nyomomban…-)))
Ui: csak a szeretet… csak a szeretet képes megmenteni a világot… hát szeress… Szeress akkor is, ha a te örült Jokered sokkal veszélyesebb fenevad...
