Le és felnéz. Lent sokan, és fent is. A lent mindig jobban vonzotta, ők azok, akik a segítségét kérik, a fentieknek pedig csak egy jobbágysarj, aki segítségre szorul. Pedig büszke volt arra, hogy a reggeli tojás mellé az apja Arany balladákat olvas, hogy van egy Tisza-parti kisház, amit csak nyáron használnak, és két krumpliszedés közben el lehet képzelni, hogyan élnek az urak, akik nem ismerik a krumpliszedést.
Majd idővel édesanyja konyhaimádata is legendává érik. Büszke lesz arra, hogy tudja: a májas hurkába majoránna dukál, a véres pedig elképzelhetetlen kapormag nélkül. Összefonódnak emlékek, ízek, összemosódnak. Sose tud majd a drága, beszélő Whirlpool sütő olyan hurkát sütni, mint a nagyanyja spórja! Kiperegnek a szemek a hurkából, a vályogház majd szétdurran az ételek illatától, az ajtó ablakszemein dúsan csorog a pára, a nagyapa a józanság és a részegség zsinórján billeg, és követeli a jussát. A pálinka és a bor emberes ereje beszél belőle: Sajttalan! A nagyanyja lefitymálva néz a férfira, akibe egykor beleszeretett.
„Sózd meg akkor, Jani!” - nyakas kálomista papánál csak mama nyakasabb. Goethe is végül a konyhafőnök-asszony mellett maradt férfi.
Összeállnak az emlékkockák, és amikor becsukja a szemét az anyag kettős természete miatt, érzi, hogy a lelkük egy-egy darabja épp egy profán kantátát dúdol a fülébe. A boldogság egyszerű! Ízek, imák, szerelmek, és bennük a lét és nemlét eseményhorizontjába foglalva: a tyúkszaros élete…
