Milliószám ontják a gépek és a szorgos kezek a Mozartkuglikat. Mozart Ausztria egyik legfinomabb és legkeresettebb terméke. Wolfgang Amadeus zenéjétől több tejet adnak a tehenek és jobban alszanak a gyerekek, sőt okosabbak lesznek tőle…
Kányádi óta tudjuk, aki egyébként a nagy francia lexikonra hivatkozva szedte versbe, hogy a legistenháta mögötti civilizációk tagjai, akik a szomszédos törzs tamtamja iránt is teljesen közömbösek valának, egyedül csak Mozart zenéje hallattán kezdték hegyezni a fülüket.
A legfinomabb Mozartkuglikat egyébként a salzburgi Fürst cukrászda gyártja, amely ősidők óta Brodgasse 13. szám alatt található, isteni (bécsi) kávét főznek és számos süteményük kínálja cédán magát: a „tied leszek, kapható vagyok”! Az „öreg piac” szélén, közel a sebes folyású Salzach folyóhoz, ami 200 kilométernél hosszabb útja után az Innbe viszi a vízét, hogy az majd az öreg Dunával egyesüljön…
Csak Mozart sírját nem tudja egyetlen osztrák sem megmutatni. Senki. Nincs meg egyetlen csontja, nincs a koponyája. Mintha eltűnt volna, mintha a testtel együtt vitték volna fel a mennyországba. Bár valószínűleg, csupán egy ismeretlen tömegsír rejti a mester földi maradványait…
Miközben a Köchel jegyzékben 622. sorszámmal bíró mennyei klarinétkoncertet hallgatom és az adagio szárnyait Finch Hutton Karen Blixent szállító kétfedeles repülőgépe jelképezi, lehunyom a szemem és látom, hogy a „Nagy Égi Úr” égi hangversenytermében épp Wolfgang Amadeus próbál…
Aztán hallom, hogy Hajnalka bekapcsolja a porszívót, a gyerek meg ki-be próbálja húzgálni a készüléket és minden a helyére kerül. A Mozartkugli a szekrénybe, a zene vissza a YouTube-ra, Salzburg pedig a fejembe őrzött térképre…
