Figyelj! Leírom. Most nem tudok beszélni. Fájna is. Az írás olyan, mint a matek. Mértékegysége van. Üteme. Ritmusa. A jó szöveg egy számsorozat. A jó szöveget még Fibonacci is értelmezni tudná, Einstein is. Te tudtad, hogy amit a tudósok kozmológiai állandónak neveznek én simán szerelemnek fordítom? Ami él, bújni, szeretni, simogatni akar. De mennyire nem mindegy, hogy kit ölelsz, kit simítasz, kihez bújsz, kit hívsz fel az éjjel kellős közepén, hogy egyedül vagy…

Tegnap jöttem haza a világ végéről. Ott már nincs semmi. Csak egy mező, az is lekaszálva. Nincs semmi. Egy rossz fasor, aztán vége. Oda már nem megy vonat, busz. Van egy temető a közelében, egy nénikét láttam egy nagy kaspó krizantémot vitt a hóna alatt.  Még virága sem volt. Vajon lesz, aki látja, amikor virágzik? A nénike csak vitte. Arra. Valakire.

De visszafelé láttam, hogy valaki tökkel is foglalkozik. Sütőtökkel. Na oda elmennék, ahhoz a világvégi tökföldhöz, onnan hoznék neked sütőtököt. Süssük meg, de csináljunk belőle levest is. Míg sül, hallgassunk zenét és táncoljunk a konyhában. Persze, hogy majd ősszel! Most még csak vetik, ültetik. Te, hallani akarom, ahogy dobog a szíved! Hallani, ahogy egy rugóra jár az enyémmel. Onnan tudom, hogy nekem teremtettek, hogy ha nem vagy itt, pont az a rezgés hiányzik, pont az a lendület, pont az a csók, pont az az ölelés, pont az, ahogy Te fogod a kezem.

Hallani akarom a hangod, a nevetésed. Volt idő beszívták a falak még az illatod is aztán, amikor nem voltál éjjel kilehelték a szobába, olyankor úgy ébredtem, mintha mellettem aludnál. Na ezért fontosak az illatok. De mondok valamit, túl a parfümökön meg a tusfürdőkön, testpermeteken, még van egy másik világ. A nő illata. Tudom lerágott csont. De van ebben valami. A szerelemnek is van illata. Az olyan mint a bőrödé. Az ölelésnek is van illata, az meg az öledé. Látod milyen egyszerű?  

De ez a szöveg milyen rapszodikus, nincs üteme. Túl sokat akart fogni. Amado-t olvasok. Forró kakaó illatú könyv, tele vággyal, testiséggel, meg valami dél-amerikai bűbájjal. A múltkor meg újraolvastam a Buendiák Bibliáját…

Csapongok. Bort kívánok. Beszélnék. De azt most nem lehet. Csak táncolni… A tükörben, mint nagymacskának villog a szemem. Fúj a szél, belemar amibe csak tud, lebben a függöny, fújja, erőszakos, kinyitja az ajtót, ablakot… És én nézem, várom ahogy megnyílnak a lakás rései, mint apró virágok, hol pillantom meg az izgalomtól fénylő alakod…