Egy ideig haragudott Popper Péter Pilinszkyre. Egy ideig rágta magában, amit a filozófus-költő keményen odavágott neki, hogy „nem szereti a pszi-vel kezdődő hivatásokat, mert azt hitetik el az emberekkel, hogy minden emberi problémára van megoldás. Pilinszky szerint ebben nemcsak tévednek a pszichológusok és pszichiáterek, hanem át is verik a betegeiket, mert szerinte bizonyos emberi problémáknak nincs ellenszere, nincs megoldása, azokon csak az irgalom segít… Popper saját bevallása szerint, évekig nem tudta ezt a mondatot megemészteni. Évekig rágódott magában, amikor belátta, igaza van Pilinszkynek. A mondat ma már legendás, több klinikai pszichológus megemlíti weblapján ezt a történetet, jelezve a tudomány sem képes minden lelki gyötrelmet kezelni…
"Ez most fogják látni a tévében?"
A dolog egy hete kezdődött. A Bokréta utcai Éjjeli menedékhelyen forgattunk, amikor arra kértem az ott élő egyik „hölgyet”, legyen szíves mutassa meg nekem, hol vészelte át a mínusz 13 fokos éjszakát. A nő elkísért az udvaron konténerekből kialakított, hevenyészett dormitóriumba, ahol három másik társa még aludt. Tessék elképzelni négy konténernyi teret, ahol 20 ágyat zsúfolnak össze. A vaságyak között annyi hely maradt, hogy oldalazva lehetett haladni köztük. Az egyik sarokban egy rádió szólt.
- Itt tetszett éjszakázni? – kérdezem a kísérőmet.- Itt… - feleli halkan. - Nem fázott? – kíváncsiskodom. - Nem volt meleg, de ki lehetett bírni - mondja kurtán. - Hányan voltak? - faggatom.- Tizenketten, tizenöten? Nem számoltam... – húzza meg a vállát.- Voltunk vagy húszan is – rikkantja egy ajkakig húzott paplan a túlsó sarokból. - Álljon már egy kicsit beljebb és mutasson körbe a kamerának, hogy itt húzódtam meg éjszakára – kapacitálom.- Ezt most fogják látni a tévében? – kérdezi megszeppenve?- Az esti híradóba készül – felelem. A nő áll az ágyak között. Maga elé néz. Áll a mosdatlan, penetráns emberszagban. A kétes tisztaságú ágyak némelyikén valami ruhaféle. Két maroknyi lehet. Egy sorstársé, vagy éppen az övé. Ez minden vagyonuk. A nő áll és egyszer csak elsírja magát. Zokog az ágyak között. Nem fagyott meg, de szégyelli, hogy itt, így láthatják majd vissza a rokonok.- Ne sírj mán’! – kiáltja a távoli ágy. – Nincs ebben semmi különös. Úgy is tudják, hogy itt vagy!"Szex receptre?"
Még aznap kapok egy üzenetet. A nagy közösségi oldalon egy távoli, fogyatékkal élő ismerős küldött egy linket. Csehországban egy szervezet szexuális szolgáltatást biztosít fogyatékkal élők számára. „Nálunk miért nincs ilyen? Foglalkozni kellene ezzel a kérdéssel! Nekünk is vannak szükségleteink” - teszi hozzá az üzenet küldője. (link)
Elolvasom a cikket, amiben kifejtik, hogy a „programban” résztvevők képzést kaptak és igazából nem az aktuson van a hangsúly, hanem azon, hogy az ágyhoz, tolókocsihoz kötött emberek számára is jár az ölelés, az érintés, az intimitás. Akkor kezdem összehúzni a szemöldököm amikor olvasom, a programra jelentkezők egy része korábban szexmunkás volt, most átképezték magukat és így legalizálva szeretnének "dolgozni"… Végigolvasom a cikket, majd azon gondolkodom, hogy hol láttam ilyet. Akkor jut eszembe, hogy Tom Cruise a Született július 4-énben tolókocsival látogat meg mexikói(?) prostit. A lebénult veterán katona ezeken a képsorokon különösen esendő… Aztán az is eszembe jut, hogy a fogyatékkal élőkkel foglalkozó intézményekben elméletileg Magyarországon is biztosítani kell „úgynevezett” intim szobát. Rákeresek a témára. Többek között egy Magyar Narancs-os cikket dob fel.
„Miközben sokan a fogyatékkal élők jogainak érvényesülését látják a szexuális asszisztencia terjedésében, legalább ugyanannyian sietnek emlékeztetni, hogy a szex nem alapjog – akkor sem, ha történetesen sérült emberről van szó. Dés Fanni, a prostitúció témájának kutatója arra hívja fel a figyelmet, hogy a prostitúció ezen formájának „fehérítése” és intézményes keretekbe emelése a prostitúció legitimálása felé mutat, ami azonban a nők kizsákmányolását támogatja…” (link)
Aztán találok egy youtube videót, amit a Südwestrundfunk (SWR) csatorna műsárból származik. Itt egy Oliver nevű „urat” mutatnak be, aki fogyatékkal élő nők számára biztosít szexuális szolgáltatásokat.
Megdőlne Dés Fanni tézise? Aligha… Persze a német sajtóban a kérdés elég nagy reflektorfényt kapott. Se szeri, se száma a témában írt újságcikkeknek, ami azt taglalja, hogy mi minden jár egy emberi lénynek. (link) (link)
Napokig gondolkodtam rajta, hogy kell-e ezekről a dolgokról beszélni? Meg kell-e mutatni a világnak ezt a furcsa arcát? A szaporodás, a szex az állatvilágban nem jog, hanem harcolni kell érte. Na de mi emberek vagyunk!?! A szex alanyi jog, az mindenkinek jár(na)?
"A többség jogáért ki harcol?"
Állok a tükör előtt. Nemrég zuhanyoztam. A lakás meleg, ha elfordítom a német csaptelepet, forró víz folyik belőle. Mondom, állok a tükör előtt. Két kar, két láb, két szem, két fül. Ma még futni is akarok. Idén már százhúsz kilométer sikerült. Aztán a telefonom böngészve azt olvasom, hogy egy kis csoport felháborodik azon, hogy a nyíregyházi hajléktalanok közül több mint hetvenen megkapták a koronavírus elleni oltást.
- Még megéljük, hogy a börtöntöltelékek is hamarabb kapják meg, mint mi! - szól egy dühös komment.
És akkor végigfuttatom magamban a görögkatolikus szoftverem. Eszembe jut a vita a család fogalmáról, abortuszról. Érvek és ellenérvek kavarognak a fejemben. Egy biztos, egy kicsit sem vagyunk egyformák. Vannak köztünk picik, és nagyok, okosak és együgyűek, külsőleg és lelkileg szépek. A gének, a biológiai törvényszerűségek kalitkájában élünk. Ha képesek vagyunk elfogadni ezt a tényt, még boldogok is lehetünk. És az is igaz, hogy a többségnek semmilyen problémát nem okoz, hogy nőnek, férfinak, kicsinek, nagynak, szépnek vagy csúnyának született. Azokkal a képességekkel próbálja élni az életét, végezni a munkáját, betölteni a szerepét a családon belül, amelyekkel született és mindig vannak azok, akik szembe akarnak fordulni a világ, a természet, a biológia szigorú, sokszor "embertelennek", "kegyetlennek" tűnő törvényeivel, törvényszerűségeivel. Ha képesek vagyunk magunkon nevetni, akkor ebből az erőlködésből születnek a legjobb groteszk és abszurd poénok;
Ahogy pontról-pontra végigrágom magamban az "igazságtalanság" béklyóit, eszembe jut, hogy gyerekként szerettem volna, csillagász, űrhajós, koronaőr, magasugró lenni. A nagy udvarlások idején, amikor a vékony, magas lányok tetszettek, akkor meg legalább 10-15 centiméterrel magasabb. Ma már csak inkább ember. Aki érti a világ kínjait, érti, hogy a biológia, a természet fintorai ellen csak az irgalom segít. Még felidézem az éjjeli menedékhely szagait, és rágom magamban ezt a receptre felírt ölelés kérdését. Felöltözöm. Tegnap este a böjt első péntekén az előszenteltek liturgiáját tartották a templomokban. A szerencsések kolibát is kaptak. A koliba nemcsak böjti étel is, hanem nagyon finom csemege is. Jár annak, aki végigimádkozza a liturgiát. Jut és jár…
A koliba igen. És az irgalom? Abból van elég?
