Édesanyám szenteste elővette a végrendeletét. (Esterházy most kapná fel a fejét, hogy fiatalember; ez a mondat jó lesz kezdésnek.) Egy A4-es papír. Négyrét hajtogatva. 16 vagy 18-as betűméret. Csupa nagy betűvel, kuszán, nagyvonalúan, a „sorkizártság” szigora nélkül. Komolyabb családokban ilyen esetben, biztosan kitörne a pánik. Lenne sírás-rívás, meg fogcsikorgatás. Nem úgy nálunk, ahol egészen más történt! Elolvastuk, de...
Egyszerűen nem lehetett komolyan venni édesanyám sorait. Olyan volt, mintha a Monty Python írta volna, felkérésre. Vagy Kőhalmi. Esetleg Bödőcs. Természetesen magyarul. Amikor elolvastam az utolsó sort, kacagni kezdtünk. Édesapámmal. Kacagni, és lett a nevetésünkből karácsonyi harangjáték.
„Azért rendelkezem így, hogy Pistinek nem maradjon más, mint a szép emlékek, meg a vagyon…”
Szóval ne maradjon más, mint a szép emlékek, meg ráadásként a vagyon… Amikor a vizsgatanításon az abszurdot meg a groteszket tanítottam a Széchenyiében, akkor ezt a végrendeletet kellett volna felolvasnom…
És akkor megjött az asztalra a híres nevezetes bátori halászlé. A Pintye-féle. Édesapám egész napja ráment. Főzte passzírozta. Szerzett, vett hozzá vagy négy féle halat. Fantasztikus alaplevet varázsolt, majd két fazékra osztotta, az éhező etióp falut is felhizlaló mennyiséget és az egyikbe pontypatkókat helyezett, a másikba - a tápos fiának-, meg szálkamentes, hófehér húsú, balatoni harcsát. Hát mit mondjak? Nálunk nagy tisztessége van a halászlének. Apám apósa, a sokat emlegetett Kodácsi János is igen szerette. Amikor a tehenek déleltek vagy a Rudas-tón, vagy a Leveleki-víztározón igyekezett potykát, kárászt akasztani, hogy nagyanyám aztán nekiálljon főzni…
És bizony a az agyvérzése előtti estén is halászlevet falatozott. Nagyanyám könnyek között sóhajtotta;
„- Nem is értem, hogy lehetett attúl a jaó halászlétűl meghalni…”
Édesanyám a végrendeletével le sem tagadhatja, hogy nagyapám lánya. Le sem tagadhatná. A szemében ott bujkál "papó" tekintete, meg azok a klasszikus mondatok;
"-Nem ismertek engem, csak láttok! Mer' kutya ember vagyok!"
Hát így függ össze egy, ünnepi halászlevet felvezető végrendelet, meg egy agyvérzés előtti, egyébként jól sikerült hallé… Ez a paprikás csoda nekem az irgalom eljövetele, meg egy jó nagy fityisz az elmúlásnak. Egy hatalmas beintés a halál intézményének. Ha a halászlének van tisztessége előttem, az akkor bizonyosan azért lehetséges, mert az életről szól… Erről a keserédes, megunhatatlan, megismételhetetlen, sokszor mandulamag ízű életről...
