Sose tudtam, hogy kell orchideát nevelni. Ez az élősködő csoda nálam gyorsan elvirágzott, aztán szép lassan végignéztem a lassú agóniáját. Mit tudtam, hogy én vagyok a gyilkosa. Aztán egyszer eljött hozzám egy szakértő. Elmondta, hogy csináljam. A titkot. Beavatott. Hogy egyrészt óvjam a közvetlen napfénytől, meg lágy vízzel locsoljam. Illetve ne is locsoljam. Áztassam néhány percig. Langyos vízzel mossam le a levelét… És valahogy úgy helyezzem el, hogy mindig kapjon egy kis fényt…

Az orchidea nevelése nem is könnyű feladat. Az én észak-déli lakásomban meg pláne. Valahogy nálam sokkal okosabban kell a Phalaenopsis-t féltegetni, mint másnál… És akkor az ember a korán lehullott szirmokból, a sok-sok csalódásból szépen kialakít egy kis tudományt. Egy kis hozzáértést. Kezd konyítani.

Meg aztán a virág is élni akar. A déli, meg az északi ablakban is. Élni akar. Új levelet növeszteni és virágba borulni. Van egy orchideám. Illetve kettő. Az egyik madárlatta, a másikat meg nálam felejtették. Na ez a felejtős, most kezdett ötödjére virágozni…