Ebbe a gimnáziumba járt 1891 és 1895 között Krúdy Gyula, hirdeti a Szent István úti intézmény falán egy márványtábla, olvastam, amikor tegnap éjjel a hétmérföldes csizmában az ezüstösen csillogó, hallgatag utcákat róttam. Már tényleg későre járt. Nyíregyháza ilyenkor hallgatag. Durmol vagy fél, vagy álmodik mint a prédaként élő vad... Ekkor szinte a semmiből, egy keménykalapos úriember köszönt rám. Szépen csillogó, oroszlánfejes fogantyús, rózsafából készült sétapálcát, valamint kesztyűt szorongatott a kezében és békés ábrázattal, mintha ismerne; mosolygott.

Majd kisvártatva a Hunyadi utca felé mutatott, hogy ha szépet akarok látni arra menjek. Visszamosolyogtam, biccentettem. Hagytam Gyula bátyám hadd lépdeljen a párától sejtelmes városában és nosztalgiázzon. Hadd merengjen a szabolcsi húsleveseken. A csontból kicsusszanó, félénken remegő, de magát kéjesen kínáló velőn, amely szétterül, - mint az áradó Tisza-, a sercegő pirítóson. Hadd jusson eszébe az a piros ajkú tirpák lány, akit misére menet látott, fonott hajjal, benne búzavirágkék pántlikával. És eszébe jutott az is, amikor először lépett be a Keskeny közi, könnyű erkölcsű házba és bőrét a piros lámpa fénye megbillogozta. Kéj, vágy és a bűn kéz a kézben, hárman cipelték oda és a testek és nedvek palotájában füstbe itatott díszpárnák szaga ragadt az orrában, meg az a nehéz kölnivízé, amit csábítója nyaka körül lebegett.

Gyula bácsit elrejtette az éjszaka, és én a sárga fényű, alvó városban a Bujtosi erdő felé nyújtogattam a nyakam. Már távolból láttam, hogy valami fura, lámpás lény járkál a méregzöld, víztől nehéz lombú fák között és döbbenetem, kíváncsiságom akkor nőtt meg igazán, amikor a látomás szarvas alakot öltött.

De micsoda szarvas volt ez! Agancsaiból főníciai rózsák nőttek és pompáztak a higanylámpák fényében és a két agancs mértani közepén pedig egy sárgás gömbben egy lángoló kereszt lebegett.

- Hát szarvas képében jött el hozzám az Úr… - gondoltam magamban és én a szarvast, a szarvas meg engem bámult. Aztán a közelembe jött… Egészen közel. Fújtatott, majd megrázta a fejdíszét és mit ad isten egy hatalmas csokor lett az agancsokon nőtt virágokból. Egy óriási csokor virág. Nemcsak föníciai rózsa, hanem volt abban frézia, liziantusz és bazsarózsa is. Mint egy sóbálványnak, lábam a földbe gyökerezett és meg sem tudtam moccanni…

- Vidd! Neki vidd! – fújtatta a szarvas és nagyokat szökkenve az Ibolya utca felé iramodott...