Harmincöt. Ennyi éves lesz idén a Nyíregyházi TV. A napokban, amikor tizenévesek kérdezték kinek forgatunk és az idősebbek egyből rávágták, hogy hát „a nyíregyitévének”, akkor annyi volt a válasz; olyan is van? Van. Könnyű megtalálni az UPC meg a Telekom kínálatában is megtalálható, na meg ha van DVB-tuner a tévében, vagy önálló egységként, akkor földfelszínen is sugárzunk.
Nagy csuda volt az amikor létrejött, akkor az átkosban és még talán akkor is nagy volt a nézettsége, amikor én a kötélékébe kerültem. Márföldi István volt az igazgató akkortájt, és Zajácz Zoli a főszerkesztő. Mindketten ízig-vérig értelmiségiek, akiknek szerelemgyerekük volt a tévé, és szent küldetésük a tévézés. Pista valamikor együtt dolgozott Friderikusszal (ugye ez a név mindenkinek mond valamit, az X, meg Y generációnak is…), Zoli pedig Fridi mellett nőtt fel, a műsorai szerkesztője, a „guru” jobbkezeként dolgozott.
Nagy élet volt akkoriban a tv-ben. Nagy pénz nem, de úgy tudta beszippantani a magam fajta, botcsinálta bölcsészt, ahogy csak egy végzetes, örökké tartó szerelem….
Hiányzik is az a pezsgés, az a szent őrület, ami akkoriban jellemezte ezt a vidéki műhelyt. Az élő műsorok, a hétvégékére való készülés, a lázas híradózás. Hiányzik a Terus és Kálmány. Hiányzik a Köz-hely, az Ajándék ez a nap, meg a bocis ovi műsor. Hiányoznak messzire költözött egykori kollégák, barátok.
Hiányoznak az állandóságot, boldog békeidőket jelentő arcok. A napokban Rofkai Mare, Marofka Imre, „koltő” jutott eszembe, aki őszes fejjel, széles gesztusokkal jött rendszerint Zajácz D. Zolihoz és így köszöntötte; - Boiszociális társaaam! Zoliikááám! Hát olyan rég nem találkoztunk! Hát többet kellene! Gyere már velem Csökmőre padmajozni! Meglásd csuda dolog lesz!
A 2001-es árvízkor még csak sameszként kujtorogtam a nagyokkal és láttam saját szememmel az árvizet, hogy a 2002-es februári nagy hóesés idején már stand up-olhassak. Szinte csak órákat aludva tudósítottuk a városlakókat a hóhelyzetről. A 36-38-as főutakat lezárták, a hóátfúvás helyenként több méteres dombokat emelt, lehetetlen volt a közlekedés. Amikor a szél enyhült, a közút speciális hómarói vágtak neki az antarktiszi tájnak. Mi utánuk egy céges autóval és abban egyeztem meg Ferenczik (Pelyvás) Adrienne, felelős szerkesztővel, akinek egyébként most is megköszönöm, hogy a tévézés rejtelmeibe beavatott, hogy majd félúton Tiszavasvári felé álljunk félre és telefonon jelentkezzek be a déli híradóba, mit tapasztaltunk. Lőrinczy Kornél, operatőr és Nyánku Miki, technikus kollégával egy ezeréves, kék Forddal vágtunk neki a nagy kalandnak. Olyat láttam, amit azóta sem, méteres hóbuckákon vágta át magát a szovjet gyártmányú hómaró és arra kértem Kornélt, hogy álljunk meg vágóképezni és aztán én majd a kocsiból elmondom a nézőknek mit látok. Kornél azonban biztatott, szálljak ki bátran a meleg autóból, hadd fújjon bele a sarki szél a telefonba, talán még a kutyák is vonítanak majd, így lesz a dolog valóban élethű!!! Nem is sejtettem, hogy merényletet terveznek ellenem. Kiálltam a hóba, fújt a szél, a távolban ugatott egy kutya, megcsörrent a telefon, felvettem. Kovács Kriszta a felírt kérdésekkel kezdett bombázni; mit látok, mit tapasztalok. Én pedig belekezdtem, és ekkor a torkomra forrt a szó, mert Kornél és Miki, mint két tejbetök megállt előttem és vidáman el kezdtek pisilni. A nevüket írták bele a hóba... Belőlem ebben a drámai pillanatban majdnem kitört a féktelen röhögés. Elfordultam, de ők letolt gatyával megkerültek és újból fütyülve pisilgettek előttem… Az egy perces bejelentkezés idejére sikerült megőriznem a komolyságom, de alig vártam, hogy letehessem a telefont. És nevettünk a végtelen hómezőben, mint három rossz pulya…
35 éves lett Nyíregyházi Televízió. Legutóbb 2013-ban volt igazi hóhelyzet, amikor március 14-én, irdatlan mennyiségű csapadék hullott az ország keleti felére. Akkor már az M1 stábjaként dolgoztunk, éjt nappallá tévé. Pedig Debrecenben várt volna valaki, aki nagyon szeretett volna velem találkozni. De én a hóval, a kidőlt oszlopokkal voltam elfoglalva. Most mennék. De se hóhelyzet, sem az, aki várna…
Ilyen ez a tévézés meg a szerelem, akkor kell menni, amikor hívnak, amikor tárt karokkal várnak…
Ezt egy életre megtanultam….
