Bevezető helyett; szimpla kesergő

Olyan lett a világ, mint a rántott hús. Mindenki azt gondolja, hogy ez valami irgalmatlanul snassz, egyszerű dolog és persze mindenki ért is hozzá. Na de kell ide művészet, tudomány? Gyorsan megforgatjuk a húst, lisztben, tojásban, meg prézliben és aztán beledobjuk a forró olajba. Kész vagyunk, eszünk, jól lakunk. Az emberek, - és most tessék nekem megengedni, hogy egy picit kritikus legyek a női nemhez-, a lányok többsége ebben az elég fontos (nem csak vasárnapi) kérdésben sajnos csak ahhoz ért, hogy a kész, drága éttermekben gyártott rántott húsféleségeket kipakolja a közösségi hálóra egy széles mosoly, egy gazdagságtól sugárzó enteriőr kulisszái között, így tájékoztatva a nagyvilágot; szép vagyok, gazdag és a pasimnak hála, immár az újelit, újsznob halmazba tartozom. Egy olyan csoportba, akik már csak a villa hegyén találkoznak a drágán sült húsok világával...

Két hétvégi lagzi után, arra keserű és szomorú megállapításra jutottam, már rántott húst is elfelejtettünk készíteni. Mindkét lakadáréban a sültes tálak alapkínálatába tartozott a panírozott univerzum, de nem volt bennük sok köszönet. Hervasztó falatok, szájpadlást sértő bakelit-panírok, szikkadt húsok forogtak a nyelv és a fogak között. Köbgyök alá vonva az örömöt. Pedig mindkét helyen volt "kávé, kóla, konyak", igazából "rendes volt minden",  hogy Lakatos "Tarzan" Gézut idézzem, időben, forrón jött a kirántott hús, meg a kerek krumpli a konyhából és volt előtte "betőtött káposzta" is… Ám a gyors felejtés kifizetődőbbnek bizonyult, jobb vissza nem emlékezni arra az egyhangú, hervasztó ízvilágra, forgácsokra, fűrészporokra, amit kaptunk... 

Honnan ered a snicli?

A Wiener Schnitzel nagy titok… A „snicli” lényege, a minőségi alapanyag, az élettől gömbölyödő lélek, a tudományosan gondos előkészítés és az ötletes tálalás… Mert mi más lenne mindez, ha nem a szeretet parafrázisa. Az ételkészítés egyébként is valami szívből jövő művészet, az agapé megnyilvánulása. Lásd Jézus urunk hozzáállását a kánai menyegzőhöz...  Bíró Lajos, a sikeres Bock bisztró tulajdonosa tudna erről vulkánként kitörve, mély érzéssel, sok indulattal beszélni és beszólni. Ő lenne képes most, ide és odavágva felhívni a figyelmet, hogy kedves szakma, nálatok hol marad a forradalom, vagy legalább némi bársonyos panírozott rendszerváltás a deep fry-fronton? És akkor hol vagyunk attól a kérdéstől, hogy az étel képes-e szívről és lélekről is mesélni nekünk.  Mondom, a rántott hús világa szépen lassan elvisz bennünket a szerelem, a párkapcsolat és a sikeres házasság titkaihoz… (link)

Akkor disznólkodjunk...

Ha sertésről beszélünk, akkor legyen szűzpecsenye, vagy talán ennél is jobb a rövid és a hosszú karaj találkozásánál található minőségi rész, egy remek hibrid fajtájú fiatal ártányból. Frissen, üdén, klopfolva aztán leheletvékony menyasszonyi ruha, liszt formájában, de tényleg csak mutassuk meg a lisztet a húsnak, ebből ne legyen bunda!, hogy aztán valami felvegye az aranysárga, felvert, tanyasi tojás toilettet, végül pedig gyorsan fürödjön meg a felöltöztetett húsi a kiváló minőségű  - kifliből, zsömléből származó, darálón aprított – morzsában. Arról már beszélni sem merek, hogy mi történne, ha nem a klasszik szar BL55 kerülne a tányérra, hanem valami kifonomult pizzaliszt, mondjuk a 00-ás típusszámmal felvértezve. Az ínyencek meg dupla panírról beszélnek, ám ha ügyesen dolgoztunk, akkor a panírozás szentháromságát nem feltétlenül kell megismételnünk… Megjegyzem, hogy Reviczky Gábor, színművész aki szerint a főzés minőségi időt is jelent, (éppen ezért nála a lecsó is három óra alatt készül el), panír kérdésben sem ismer pardont, ő friss zsömlét szárít meg némi olajon, hogy aztán a víztől megszabadított pékáru, finoman duruzsoljon a mindig éhes darálóban. S ami kijön az "eszköz" ""orr"lukain, na az lesz a rántott hús-király, végső ruhája...

Az őstörténet...

A Wiener Schnitzelt az osztrák legendárium gróf Joseph Wenzel Radetzky, tábornagyhoz köti. Állítólag, az itáliai hadjáratok vezére rajongott a szigorúan borjúhúsból készült, panírozott csodáért. A gróf tudta, hogy ehhez a kiváló ételhez zsenge borjúhúsra van szükség és Észak-Itália molnárjai, gazdái, na meg pékjei kiváló alapanyagot tudnak szolgáltatni ehhez a „sógoroktól” elhíresült, ínycsiklandozó fogáshoz. Persze a taljánok meg az osztrákok a mai napi sem tudták eldönteni, hogy kinek megy jobban a snicli-kunszt. Mi magyarok, azonban azt is tudjuk, hogy szinte bármit meg lehet forgatni a jó panírban; hagymát, karfiolt, brokkolit, gombát, na meg egy érzéki, kakast még a hátán nem látott zsenge jércét is…

Egy kis rizi-bizi, sült krumpli, tartár, vagy éppen tejfeles uborkasaláta koronázza meg az élményt és hiszem, hogy egy békebeli magyar háztartásnak, vasárnap délután rántott hússal, párolt rizzsel és tejfölös uborkasalátával kevert (francia parfümöket megszégyenítő) illatának illik lennie…

A valóság...

Cipőtalpak, órákkal korábban panírozott, szikkadt húsok, anorexiás karajzsebkendők, szupervékony semmiben, fáradt olajtól tocsogó krumpli, rossz rizsek, még rosszabb, spanyol üvegházakból származó uborkák, frissfölök, hamisított, vagy jobb esetben brazil eredetű fűszerpaprikák, ez a kegyetlen valóság a szürke átlag világában. Gyorsan, összehányva, "összegórva", mindenféle lélek nélkül. Ennyi a nagybetűs (ál)tudomány. Ahogy felfújt szájú, mellű, túlszolizott, túlbarnított, túltenyészett, semmihez sem értő, lányok, nők hada mutogatja, kelleti magát, mintha eleven csemegepultok lennének egy herélt stílusú, franchise áruházláncban. Pármai műanyag csomagolásban, Wellington bélszín fagyasztva, fröccs alumínium dobozva gyártva...  És csodálkozunk, hogy mitől rohan a vesztébe ez az elértéktelenedett, uniformizált, kilúgozott agyú társadalom.

Lakik még itt valaki? És te hol laksz?

A rántott hús, a házi húsleves és az érzéki, okos nőciség tudomány. Ezek a dolgok a világ jobbik, szebbik, decensebb feléből származnak. Ott, ahol a lányok még nagybetűs "nők", anyák, társak szeretnének lenni, nem opportunista, önmegvalósítástól kegyetlen, lélektelen gépek, nem kántriszájd szexszimbólumok és nem olcsó kellékek. A világ szebbik, romantikusabb, elfogadóbb, megengedőbb és szerelmesebb fele pedig éppen kihalás szélére jutott. Lakik még ott egyáltalán valaki???