„…és jól jegyezd meg fiacskám, az élet, ha kicsit is jól jön ki a lépés, annyira, de annyira gyönyörű!”

– kacsint ránk Hrabal az Őfelsége pincére voltam című regényében. A legenda úgy szól, hogy 1971-ben mindösszesen tizennyolc nap leforgása alatt ajándékozta meg a világot ezzel a csodával, amibe ezt a sort is beleírta, ha jól jön ki a lépés…

Baraonda most jegyezné meg, hogy az öregedés és az öregség azért a bolondos Bohumil bácsinak sem feküdt. Miközben imádott galambjait etette, úgy döntött egyszerűen Newton törvényeire bízza a további életét. Felmászott az erkély mellvédjére, kinyújtotta a kezét, melyben madárfinomságot rejtegetett és hagyta, hogy Prága összes galambja a kezére szálljon… A súly pedig a mélybe rántotta…

Ha jól jön ki a lépés… Forgatom a számban. Két éve ilyenkor jól jött ki a lépés. Tavaly augusztus végén csodálatosan jött ki a lépés, de úgy tűnik, minden jó lépésre két ballépés jut. Minden csodára, két pofon és bármennyire vagyok optimista, bármennyire szeretem az életem, bármennyire szeretek „Zsóti” lenni, élni, dúdolni, szeretni, enni, inni, hinni, remélni, néha bizony kovászos uborkának adom az orrom és hagyom, hogy az univerzum összes pesszimizmusa nálam ülje torát.

Ficskám jegyezd meg… Bohumil bácsi most ebben a nyárba forduló öregedő áprilisból üzeni, ha jól jön ki a  lépés, nem szabad megállni, ha jól jön ki a lépés, nem szabad fegyelmezetlenül táncba kezdeni, hanem akkor, katonásan kell lépdelni a napnak fordított orcával…

ui:

Ha jól jön ki a lépés… Csak jönne már. Túl egybokatörésen, túl négy hét ágynyomorán, túl árkon és bokron, most nagyon figyelek a lépéseimre. Az én 70 éves, „bölény” édesapám most legyint, reggel nevetve hív fel, miután mázsányi sittet tett láthatatlanná a csodás Tisza-parton, reggel úgy köszönt; - Ugye jól vagy? Az iroda hűvösét most erre a koravén nyárra kellene cserélni, kiülni a Kossuth térre, csapolt sört, fröccsöt rendelni, nagy széles gesztusokkal, nagy széles mosolyokkal fogalmazni meg, milyen legyen a május, hogyan énekeljük ide a boldogságot és valami andalító nyugalmat, kiegyensúlyozottságot.

Csak ne lenne ez a  tavasz ennyire zaklatott, ennyire idegesítően ballábas és reménytelenül oktondi…